22.-23. Fejezet

 

22. fejezet

Stephanie

 

Fordította: Miss Hell

 

A kezem izzad az idegességtől, de tudom, hogy ezt már nem tudom elkerülni. Ha meg akarom valósítani a nonprofit ötletemet, szükségem van Jules segítségére, mivel ő a kapcsolatom a Sweetbrierben való próbanaphoz. Az elmúlt két hétben nyilvánvalóan távol tartottam magam mindenkitől, aki csak távolról is köthető Lucashoz, és Jules, mint a leendő sógornője, olyan közel áll hozzá, amennyire csak lehet.

De valójában ő volt az, aki bátorított, hogy találkozzunk, és azt mondta, hogy ő is ugyanolyan izgatott az ötlet miatt, mint én. Egy időre elhalasztották, mert, nos, egy csúnya szakítással kellett megbirkóznom.

Minden megnyilvánulásom ellenére, hogy ezt lazán tartom, és nem megyek bele egy kapcsolatba, semmi kétségem nincs afelől, hogy Luckal nagyon is mély és tartalmas kapcsolatban voltam, mert különben nem fájna ennyire kurvára, ha nem lenne így.

Minden grandiózus elképzelésem ellenére, hogy eltaszítom magamtól, hogy ne fájjon, végül kurvára összetörtem a fájdalomtól, hogy elveszítettem.

Lucas mindent kitett az asztalra. Szemrebbenés nélkül kockára tette a szívét. Úgy lógatta elém a szerelmet és a házasságot, mint a kukacot a horgon, én pedig túlságosan féltem, hogy bekapjam a csalit.

Huszonnégy órával azután, hogy Luc elhagyta a lakásomat, miután azt mondta, hogy lényegében el fogom baszni a gyerekünket, Jules hangpostaüzenetet küldött. Rövid és kedves volt, és felajánlotta, hogy beszélünk, ha és amikor készen állok rá. Néhány napig nem vettem tudomást róla, mielőtt elértem volna, és tudattam vele, hogy értékelem az aggodalmát, de jól vagyok.

Nem vette be. Gyengéden bökdösött engem SMS-ben, de leginkább arra volt kíváncsi, hogyan boldogultam a terhességgel, és én nem fogtam vissza magam. Feltételeztem, hogy átadja az információt Lucasnak helyettem.

Joga van tudni, még akkor is, ha az elmúlt két hétben egyszer sem vette a fáradtságot, hogy megkeressen, hogy megnézze, hogy vagyok. A törődéstől és az éberségtől a frusztráción át a dühöngésig és a semmiig jutott.

Abszolút semmi.

Ki kell zárnom a fejemből ezeket a gondolatokat, mert lehúznak a nyomorúságba, és átkozott legyek, ha még egy újabb, sajnálkozással teli sírógörcsöt akarok elszenvedni.

Kinyitom az étterem ajtaját, és rögtön kiszúrom, hogy Jules a hostess pódium mellett vár rám. Gyorsan végigfut rajtam a tekintete, mintha azt próbálná megállapítani, hogyan érzem magam. Mosolyt sugároz felém, ahogy felém sétál, és ölelésre nyitja a karját.

Ez mindig is kínos volt számomra, de valamiért könnyedén elfogadom az ölelését. Talán az elmúlt hónapok során megnyíltam néhányszor. Vagy talán csak arról van szó, hogy közel akarok kerülni Lucashoz, és ennek egyetlen módja Jules.

Ettől függetlenül, amikor visszahúzódik, átkarolja a vállamat, és röviden lenéz a hasamra, mielőtt újra felnézne. – Van egy kis pocakod.

Ez itt megtöri a jeget, én pedig felnevetek, ahogy lenézek, és végigsimítok a kezemmel az enyhe duzzanaton, ami könnyen kivehető a szűk póló alatt, amit egy sztreccs farmerrel viseltem. – Nagyjából időben van, bár az igazat megvallva, nem vagyok benne biztos, hogy a baba vagy a Cherry Garcia fagyi okozza-e ezt.

Jules felnevet. – Kit érdekel? Imádnivaló.

Lucas is így gondolná. Már nagyon várta, hogy ez megtörténjen. Elnyomom a felszínre kúszó vágyakozást, és szélesebben elmosolyodok.

A hostess menükkel közeledik felénk, és mi szétválunk, hogy kövessük őt az asztalunkhoz. Miután leültünk, és tanulmányozzuk az étlapokat, Jules gyerekeiről beszélgetünk, és arról, hogyan érzem magam, amíg a pincérnő fel nem veszi a rendeléseinket.

– Szóval, mikor lesz a következő időpontod? – Jules megkérdezi, miután belekortyolt a jeges vizébe.

– Jövő pénteken. Tizenhárom hetes leszek.

– Hát, csodásan nézel ki. Tulajdonképpen ragyogsz – mondja felém intve. – Hallottam, hogy a terhesség ezt teszi veled.

– Igazából egész jól érzem magam – ismerem el neki.

– Valahogy azt hittem, hogy egy leharcolt, csontsovány Stephanie-t kapok, aki teljesen depressziós vagy ilyesmi – mondja, mire tátva marad a szám.

Nem köntörfalaz.

De sólyomszemmel figyel engem, hogy felmérje a reakciómat.

Én csak megmerevítem a gerincemet, és azt mondom: – Nem tudom, miről beszélsz. Csodálatosan vagyok.

– Huh – morogja Jules. – Csak... Lucas nem...

– Nem akarok róla beszélni – mondom gyorsan, miközben felemelem a kezem. – Azt mondtad, hogy az Intergenről akarsz beszélni, ezért vagyok itt.

Ez kizökkenti Julest. – Intergen?

– Igen. A generációk közötti tevékenységek rövidítése. Király, nem?

– Ez borzalmas – mondja Jules az orrát ráncolva. – Úgy hangzik, mint egy gyógyszergyár vagy valami hasonló. Vagy nem így hívták azt a céget, amelyik a Jurassic Parkban a dinoszauruszokat gyártotta?

Összevonom a szemöldökömet. – Hát, akkor minek nevezzem?

– Valami vicces és aranyos legyen – mondja egy vállrándítással. – Talán valami olyasmi, mint TotstoPops vagy ilyesmi.

– Komolyan? – kérdezem a saját orromat ráncolva. – Ez úgy hangzik, mint egy kisbolt neve. A tatertotstosodapops rövidítése.

Jules kuncog, és én nem tehetek róla... én is.

– Figyelj – mondja Jules józanul, miközben átnyúl az asztalon, hogy megfogja a kezem. – Nem akartalak megbántani a Lucasszal való szakításod miatt. Csak azt akarom, hogy tudd, tudok objektív lenni, és meghallgatom a te oldaladat is. Isten tudja, hogy hallottam az ő oldalát.

 – Elmondta neked, mi történt? – kérdezem megdöbbenve.

Jules megrázza a fejét. – Rövid áttekintést adott Maxnek, aki aztán elmondta nekem. Semmi részletet, csak azt, hogy köztetek vége lett a dolgoknak. Deitt vagyok, ha beszélni akarsz. Ha nem, akkor csak beszéljünk arról, hogy összehozzuk a gyerekeket és az öregeket, jó?

Habozom, mielőtt válaszolnék. Halálosan kíváncsi vagyok, hogy Lucas hogy van. Csak mert teljesen kiborultam tőle, és már nem vagyunk együtt, az nem jelenti azt, hogy nem törődöm velemég mindig. A pokolba is, a fele oka annak, hogy ellöktem magamtól, az volt, hogy megpróbáltam elkerülni, hogy még jobban megbántsam őt közben. Igaz, a másik fele azért volt, hogy elkerüljem, hogy engem bántsanak, amikor végül rájön, hogy nem vagyok olyan nagy érték, de a lényeg az, hogy nem akartam, hogy bárkinek is fájjon.

Tudom, hogy a ColdFury jól teljesít a rájátszásban. Minden meccset végignéztem, a képernyőre tapadva kerestem Lucast. Most nyerték meg a Pittsburgh Titans elleni sorozatot, és az hat meccsig tartott. A konferencia döntő jövő héten kezdődik, és úgy tűnik, hogy az újabb Stanley Kupa elérhető közelségbe került.

Jules megnyugtató mosollyal néz rám az asztal túloldalán. Tudom, hogy ha megosztom vele, mesélni fog Lucasról.

De tényleg többet akarok tudni Luc hoki statisztikáinál?

Mi van, ha továbblépett, és már más nőkkel kefél? Lássuk be, mindketten így működtünk, amikor szinglik voltunk.

Ennek a gondolatától összeszorul a gyomrom, és úgy döntök, jobb, ha nem szólok semmit.

Enyhén megrázva a fejem, azt mormolom: – Jól vagyok, tényleg. Beszéljük meg, hogyan vigyük előre ezt az ötletet.

Jules kissé csalódottnak tűnik, de egy élénk – Persze. Azzal bőven el leszünk foglalva – feleletet ad.

– Oké. Szóval eredetileg úgy indult, hogy vannak tényleges napközik, amelyek idősotthonokban vannak. Nyilvánvalóan vannak tevékenységek a kettő között. A gyerekek számára ez segít csökkenteni a szorongást, valamint javítja az önbecsülést és a szociális fejlődést. Azt derítették ki, hogy az idősek számára a gyerekekkel való játék nyilvánvalóan csökkenti a magányt, de lassíthatja a fizikai és szellemi hanyatlást is.

Jules bólint, miközben a szalvétáját babrálja. Jó érzés elterelni a gondolataimat a Lucasról szóló fájdalmas emlékekről, és arról, hogy mennyire hiányzik, ezért továbblépek.

– De tudod, hogy nem akarok bölcsődét nyitni. Nem igazán van kedvem ilyet vezetni – ismétlem, miközben előhúzok a táskámból egy sárga jegyzettömböt. Az asztalra teszem, és elkapok egy tollat. – Ehelyett arra gondoltam, hogy alapítok egy céget, amely a napközi otthonokból az idősotthonokig tartó kirándulásokat segíti. El tudnám végezni a felkeresést, és összegyűjteném az összes olyan helyet, amely hajlandó részt venni, létrehoznék egy adatbázist, és aztán foglalkoznék az események ütemezésével. Ez magában foglalná a szállítást, valamint a képzett személyzetet, amely segítené a gyerekek és az idősek közötti interakciót, valamint biztosítaná a tényleges anyagokat a közös tevékenységekhez. Játékok, kézműves foglalkozások és hasonló dolgok.

Jules szeme csillog az izgalomtól. – Úgy gondolom, hogy ez zseniális, és szerintem igazad van. Egy tényleges bölcsőde megnyitása gátolna, mert túl sok munka lenne, és nem tudnál kifelé terjeszkedni. Ugye tudod, hogy ezt messzebbre vihetnéd a helyi szintnél. Ha tényleg segítőkész vagy, az egész államban meg tudnád csinálni. A pokolba is, akár országosan is.

– Vagy franchise-olni – mondom neki önelégült mosollyal. Nagyban gondolkodtam ezen.

– Ebből tényleg pénzt lehetne csinálni – áradozik.

Megrázom a fejem. – Nonprofit. Teljesen. De biztos vagyok benne, hogy kaphatnánk némi támogatást vagy adományt.

– Te lennél az igazgató vagy ilyesmi? –  kérdezi Jules.

Kissé megvonom a vállam. – Talán. Azt hiszem, attól függ, hogy ez mivel járna. Azt hiszem, sokkal szívesebben csinálnám a gyakorlati tevékenységeket, és mennék be a gyerekekkel az idősek otthonába.

Jules egy pillanatra elhallgat, ahogy néz engem, de végül azt mondja: – Te tényleg elég hihetetlen ember vagy.

Meglepetten kapom hátra a fejem. – Micsoda? Miért mondod ezt egyáltalán?

Jules rám forgatja a szemét. – Ezt még soha senki nem mondta neked?

Fájdalom hasít belém. Lucas mondta ezt nekem, és nem is egyszer. De válasz helyett inkább megrázom a fejem, és átirányítom. – Ez egy jó ötlet, és van némi pénzem, amivel beindíthatom. De szeretném nagyon kicsiben kezdeni, és előbb minden apróságot kidolgozni.

– Nos, Annabelle napközije már benne van, ahogy Sweetbrier is. Már csak ki kell választanunk egy időpontot, és ki kell találnunk, hogy mit csináljanak együtt.

– Már végeztem egy kis kutatást ezzel kapcsolatban – mondom neki, miközben megfordítom a jegyzetfüzetemet, hogy ő is elolvashassa. – Tulajdonképpen felhívtam néhány ilyen bölcsődét, és rengeteg információt kaptam.

– Hűha – motyogja Jules, de mielőtt elkezdhetné olvasni, a pincérnő visszatér az ételeinkkel. Jules Cobb salátát rendelt, én pedig grillezett csirkét és némi zöldséget. Bármennyire is megsértődtem azon, hogy Lucas tervezőt adott nekem, hogy figyeljem az egészségemet és a táplálkozásomat, nem vagyok hülye, és nagyon is vigyázok magamra. Még a Cherry Garciát is lecsökkentettem heti egy alkalomra.

Elkezdjük az evést, és Jules egy kicsit átnézi a jegyzeteimet.

– Biztos vagy benne, hogy tényleg segíteni akarsz ebben? – kérdezem tőle kétkedve. – Tudom, hogy még mindig részmunkaidőben dolgozol Sweetbrierben, festesz és három gyereket nevelsz, szóval...

– Ó, segíteni akarok – mondja Jules gyorsan. – Csak körülbelül heti tíz órát dolgozom Sweetbrierben, a festés pedig csak egy hobbi, amivel némi pluszpénzt keresek. Annabelle ősszel kezdi az óvodát, és nagyon szeretném, ha elfoglalt maradnék, és őszintén szólva ez nagyon jól hangzik.

– Akkor rendben – mondom mosolyogva, aztán felnyársalok egy darab csirkét.

– Bár, ha segítek… – mondja Jules, és baljós érzés siklik át rajtam a hanglejtésétől. – Tudnod kell, hogy valamikor összefuthatsz Lucasszal.

Felemelem a szemöldökömet, és kérdőn ráhajtom a fejem.

– Csak azt mondom, hogy Max el akar majd jönni segíteni, hiszen ez egy zseniális ötlet, és ez azt jelenti, hogy Lucas is akarhat. Ezt nem tudom biztosan, de azt hiszem, tudnom kell, hogy ez probléma lesz-e.

A gondolat, hogy láthatom Lucast, borzongást kelt bennem, így tudom, hogy közel sem vagyok túl ezen a férfin, bármennyire is szeretném tagadni. A hangom mégis egyenletes és közömbös. – Természetesen nem bánom. Nem haragszom rá, és szeretném azt hinni, hogy jóban van velem. Különben is, még mindig együtt éljük át ezt a terhességet.

Jules nem szól semmit, csak lenéz a salátájára, hogy villával felszúrjon néhány salátát.

– Ugye, továbbra is részt vesz a terhességben? – kérdezem, és a gondolat, hogy nem fog, egy pillanatra pánikba ejt.

Jules felkapja a fejét, és a szemei megenyhülnek a bocsánatkéréstől. – Igen, természetesen. Úgy értem, szerintem igen. Nem adott okot arra, hogy másképp gondoljam.

– De szerinted van rá esély, hogy nem fog? – nyomulok rá.

– Nem jön a következő időpontodra – ismeri be Jules aggódó szemekkel. – De az igazsághoz tartozik, hogy utazni fog, mivel ez pont a harmadik és a negyedik meccs közé esik, ami idegenben lesz.

Bólintok, mert ezt tudtam. Lehet, hogy Lucas velem szemben rádiócsendben volt, de ismertem az utazási ütemtervét, és megdöbbentett, hogy a tizennégyhetes látogatásom akkor lesz esedékes, amikor ő nincs itthon.

– Mondott már valamit? – kíváncsiskodom tovább. – Bármi, ami arra utalna, hogy egyedül vagyok?

– Hát nem így akarod? – kérdezi Jules nyersen, de nem gonoszul. A hangja lágy és gyengéd.

Nem tudok neki hazugság nélkül válaszolni. Nem így akarom, de nincs jogom ezt mondani. Nincs jogom, hogy egyáltalán hangot adjak a vágyaimnak. Ellöktem Lucast magamtól, és ez nagyon fájt neki. Ő is gonosz szavakkal vágott vissza nekem, és ez még mindig bánt engem.

Talán az a legjobb, ha minél kevesebbet érintkezünk. Sőt, lefogadom, hogy már nem is akar eljönni a vizsgálatokra, mert szerintem ez inkább az irántam érzett érzelmeivel függött össze, mint bármi mással.

Iszom egy kortyot a vizemből, és amikor leteszem a poharat, azt mondom Julesnak: – Nem hiszem, hogy számít, mit akarok.

– Dehogynem számít – mondja gyorsan Jules.

Megrázom a fejem. – Nem. A dolgok rosszul végződtek, de még ha nem is végződtek volna, a lényeg az, hogy vége lett. Mindketten húztunk néhány vonalat a homokba. Elég kemény szavak hangzottak el.

– Mit mondott neked Lucas? – kérdezi Jules lángoló szemmel.

Ismét megrázom a fejem.

– Mit mondott? – morogja.

Elhatalmasodó csüggedés gyökerezik bennem, mert tudom, hogy a szörnyű dolgok, amiket Lucas mondott, valószínűleg igazak. De talán mégsem, és szerintem jó lenne, ha egyvalaki hinni tudna bennem. Így hát vállalom a kockázatot, és megnyílok. Lucas amúgy is ezt akarta, hogy ezt tegyem, nem igaz?

– Azt mondta, hogy gyenge vagyok – suttogom, miközben a tekintetem az asztalra ereszkedik. – Azt mondta, sajnálja a gyerekünket, és hogy úgy el fogom baszni az életét, ahogy a szüleim tették velem.

Jules zihál, és az arca vörösre foltosodik. – Az a kis köcsög.

Felemelve a kezemet, komoran elismerem: – Valószínűleg igaza van.

– Ó, a kurva életbe, Steph – mordul rám Jules. – Teljesen téved, és egy seggfej, hogy ezt mondta neked.

A fejemet rázom a tagadásban, amiben láthatóan nagyon jó vagyok. – Te nem ismersz engem, Jules. Ő ismer. Tudja, milyen volt az életem, amikor felnőttem, és hogy... milyen hibás vagyok. Valószínűleg ugyanúgy elszúrom ezt a gyereket, ahogy engem is elszúrtak.

– Baromság – sziszegi rám, majd áthajol az asztalon. – Véletlenül estél teherbe. A legegyszerűbb megoldás az lett volna, ha abortuszra kerül sor. Ehelyett felkerested Lucast, elmondtad neki az igazat, és elkötelezted magad, hogy megszülöd ezt a gyereket, és egyedül neveled fel, ha ez kell. Igazam van?

Vonakodva bólintok.

– Azért, mert szereted azt a babát magadban – teszi hozzá lágyabb hangon. – Sőt, lefogadom, hogy már akkor beleszerettél, amikor megláttad, hogy a terhességi teszt pozitív lett.

Ez annyira igaz.

– Árulj el valamit, Stephanie – kéri Jules gyengéden. – Félretéve Lucast, mik azok a dolgok, amik eszedbe jutnak, amikor a gyermeked nevelésére gondolsz?

Erre a kérdésre csak egy válasz van, mivel sokat gondolkodtam ezen. – Pontosan az ellenkezőjét fogom tenni mindannak, amit a szüleim tettek.

Jules ajkai felfelé görbülnek, és elégedetten bólint rám. – Nagyszerű anya leszel.

Visszamosolygok rá, rendkívül hálás vagyok, amiért felemelt. Legalább van egy ember, aki szerint képes vagyok erre, és ez a világon mindent megváltoztat számomra.

 

23. fejezet

Lucas

 

Fordította: Maya

 

– Nem gondolod, hogy egy kicsit lassítanod kellene? – mondja Simone, miközben az ötödik Jack-kólámat kortyolom. Vagy már a hatodik?

– Bunkóság lenne azt mondani a kishúgomnak, hogy húzzon a picsába? – morgom rá, miközben könyökömmel a pultra támaszkodom, és szemügyre veszem a helyet. A szemem megakad egy szőkén a kis csehóban, ahol megálltunk, mert még túl korán volt ahhoz, hogy a klubokba menjünk. Olyan pillantást vet rám, ami azt sugallja, hogy nagyon szerencsés lehetek, ha csak odasétálok hozzá, hogy beszélgessek vele.

– Ez teljesen bunkóság – szipogja Simone. – És ne rajtam töltsd ki a dühödet!

– Fogalmad sincs, miről beszélsz – motyogom, és egy nagyobb kortyolok, mert sietni akartam, és spiccesből segg részegre inni magam. Ez volt az egyetlen lelkiállapot az elmúlt hetekben, amiben nyugalmam volt.

– Tudom, hogy ma este alkoholt vedelsz, hogy megpróbáld elfelejteni, hogy Jules felelősségre vont – tolja vissza nekem. – Nem tudom elhinni, hogy ezt mondtad Stephanie-nak.

Szóval most már mindenki Stephanie oldalán áll. Ez kibaszott nagyszerű.

Kiürítem a poharamat, a pultra csapom, és felemelem az állam a pultosnak, hogy töltsön nekem még egyet. Már majdnem elájulok, és bár sosem vallanám be az idegesítő húgomnak, tényleg próbálok gyorsan berúgni, hogy elfelejtsem, hogy Jules milyen módon támadt nekem ma este.

Simone, Van és én megálltunk Max és Jules házánál vacsorázni, és azt terveztük, hogy aznap este még elmegyünk egy klubba. Még négy szabadnapunk van a konferencia döntőjéig, ami jövő vasárnap kezdődik, és ki akartam engedni a gőzt, ami azt jelentette, hogy le akartam feküdni valakivel. Már régen itt volt az ideje.

Abban a pillanatban, ahogy beléptem a házukba, Jules nekem esett.

Úgy tűnt, hogy aznap Stephanie-val ebédelt, és mindent megtudott arról, hogy mi történt köztünk. Ez természetesen azt is magában foglalta, hogy Stephanie elmesélte a részleteket a beszélgetésünkről.

– Egy kibaszott seggfej vagy – mondta Jules, amikor beléptem a konyhába. Az első reakcióm az volt, hogy körülnézek, hátha a gyerekek meghallották, de sehol sem voltak.

– Tessék? – kérdeztem, fogalmam sem volt, miről beszél. Maxre pillantottam, és láttam, hogy tudja, miről beszél Jules, és még közelebb is húzódott hozzá, hogy szolidaritást vállaljon a dühével.

– Azt mondtad Stephanie-nak, hogy úgy el fogja baszni a gyerekét, ahogy a szülei elbaszták őt – sziszegte rám Jules. – Azt hiszem, ennél szarabbat még életemben nem hallottam, és szégyellned kellene magad.

Simone zihált mögöttem, és fogalmam sincs, hogy Van mit reagált, mert a szemem Julesra szegeződött. Fel akartam háborodni, hogy egyáltalán beleszólt a dolgaimba, de túlságosan lefoglalt a bensőmben forrongó, égető bűntudat. Talán ez volt a leggonoszabb dolog, amit bárkinek is mondtam az életemben, és napok óta hányingerem van, ha csak rágondolok. Ezért is próbáltam részeg maradni a szabadidőmben.

De nem akartam, hogy megtámadjanak, mert az csak tovább rontotta a bűntudatomat, ezért támadásba lendültem, és totál idiótává váltam, amikor azt mondtam: – Hé... azt mondom, amit én látok.

Jules szája tátva maradt, Max szemei csalódottan elkerekedtek, Simone pedig beszívta a levegőt mögöttem.

A konyhában halálos csend volt, és senki nem szólt semmit, miközben én farkasszemet néztem Julesszal. Végül csak hátat fordított nekem, és a mosogatóhoz ment, ahol elkezdett elmosogatni néhány edényt. A hallgatása gonoszabb volt, mint bármi, amit rám kiabálhatott volna.

A tekintetem Maxre szegeződött, és kibelezett, amikor ő is hátat fordított nekem, odasétált Juleshoz, és hátulról megölelte.

– Én lelépek innen – morogtam, és kiviharzottam a házból. Meglepetésemre Van és Simone utánam sietett, és csendben beszálltak a kocsimba. Ráadtam a gyújtást, és figyelmeztettem mindkettőjüket: – Erről ma este egy szót sem akarok hallani.

Eddig mindketten hallgattak, és úgy tűnt, Simone megtalálta a hangját. – El kellene menned Stephanie-hoz, és bocsánatot kérned tőle. Szörnyű ilyet mondani, főleg, hogy ő ilyen érzékeny ezekre a dolgokra.

Visszafordítom a tekintetem Simone-ról a pult túloldalán álló szőkére. Megnyalja az ajkát, és ezt egyértelmű jelnek veszem, hogy ma este lefekszem vele. Isten tudja, hogy erre van szükségem, mivel Stephanie-val szakítottunk, és azóta teljesen kiszáradtam.

Újabb bűntudat hasít belém, nem csak azokért a csúnya szavakért, hanem azért is, mert az elmúlt két hétben csendben maradtam. Még arra sem vettem a fáradságot, hogy megnézzem, jól van-e, és ettől még szarabbul érzem magam.

A csapos visszatér az italommal, én pedig pénzt tolok felé a fapulton keresztül. – Tartsa meg a visszajárót!

– Kösz, ember – mondja, és elsétál.

Felveszem az italom, és egy újabb egészséges kortyot iszom belőle, bekapok egy darab jeget, és elrágcsálom. Egyelőre nem nézek vissza a szőkére, mert nem ő az egyetlen vad itt, és nem akarom, hogy azt higgye, ez biztos, mert lehet, hogy találok valami jobbat.

– Lucas – mondja Simone, és vállon bök. – Szerintem beszélnünk kéne róla. Neked és Stephanie-nak volt valami nagyon jó dolgotok, és még nem tehetitek fel a kezeiteket, és nem adhatjátok fel.

Felé fordulok, ő pedig tesz egy lépést hátrafelé, és belebotlik Vanba, aki csak némán figyel. Csak azért van velünk ma este, mert szeret berúgni és laza nőket döngetni, akárcsak én. Pusztán egy lépést hátrál, hogy helyet adjon Simone-nak, miközben én rá vicsorgok: – Nem én vagyok az, aki kilépett a kapcsolatból. Az mind Stephanie volt, szóval nem én vagyok itt a rosszfiú.

– Te vagy az, ha ezeket a dolgokat mondtad neki – vág vissza. – Ha volt is esély arra, hogy megoldjátok, azt valószínűleg szarrá vágtad azokkal a gonosz dolgokkal, amiket mondtál neki.

Kurvára igen... tudom, hogy ez az igazság, ami azt jelenti, hogy nemcsak bűntudatom van, hanem mérges is vagyok magamra, amiért ilyen hülye voltam. Mindezek az érzelmek egy komolyan dühös és bosszús embert eredményeznek, és minél többet piszkál Simone, annál nagyobb az esélye, hogy ki fogok törni, és ez nem fog neki tetszeni.

– Talán, ha átmennél hozzá, és bocsánatot kérnél tőle, és újra sínen lennél. Tudod, még mindig gyereket vár tőled.

Simone jajveszékelése és a célzott emlékeztető, hogy még mindig részt veszek Stephanie életében, de nem úgy, ahogyan én szeretném, ez átbillent a határon. Megdöntöm a poharamat, és négy erőteljes nyeléssel kiürítem.

Elfordítom a fejem, és lenézek Simone-ra. – Törődj a saját kibaszott dolgoddal, és ezt őszintén mondom. Ha nem tudsz, pakold össze a szarodat, és húzz el a házamból!

Simone szája tátva marad a meglepetéstől, és ettől is bűntudatot érzek. Ezért elfordulok tőle, és a szőkére nézek, miközben előhúzom a kocsikulcsomat a zsebemből. Odadugom őket Van elé, és azt mondom: – Vidd haza Simone-t, ha nem bánod. Sokkal jobbat is tudok kezdeni az időmmel.

Megkockáztatok egy gyors pillantást Simone-ra, és látom, hogy a szemei dühösen villannak rám. Nem veszek róla tudomást, és elindulok a bárpulton át a szőke felé, aki kéjesen rám mosolyog.

– Lucas – szólít meg Simone.

Nem veszek róla tudomást.

– Lucas, nem akarod ezt tenni.

Továbbra sem veszek tudomást róla.

– Lucas, nézz rám, a fenébe is! – kiabálja, én pedig elfordítom a fejem, hogy a vállam fölött ránézzek.

– Találd ki, mi történt? – kérdezi kötekedve.

Én csak várom, hogy lássam, miért tűnik olyan önelégültnek.

– Titokban smároltam a szobatársaddal, és ő imádja – mondja ördögi mosollyal, és ha ezzel el akarta volna terelni a figyelmemet az célomtól, teljesen sikerül neki.

Döbbenten nézem, ahogy Simone Van felé fordul, átkarolja a nyakát, és lábujjhegyre áll, hogy megcsókolja. Ő hátrabillen a sarkára, és a szemei meglepetten felcsillannak, amikor a húgom szája az övére tapad.

Simone megdönti a fejét, kinyitja a száját, és mélyen megcsókolja, és a köcsög nem úgy tűnik, hogy ellenállna neki. Igaz, nem viszonozza az ölelését, és a kezei szorosan ökölbe vannak szorítva, a kulcsaim kilógnak belőlük, de bassza meg, ha nem engedi a nyelvét a szájába.

– Mi a fasz? – kiabálom, ahogy visszamasírozok feléjük.

Simone elengedi a Vant, hátralép, és megfordul, hogy sólyomszemmel nézzen rám. Keményen összeszorul az állkapcsom, és nem tudom, hogy megüssem-e Vant vagy sem. Próbálom megőrizni a hidegvéremet, és esélyt adni neki, hogy megmagyarázza, de csak annyit tesz, hogy lehajol, hogy Simone arcába hajoljon, és vicsorogva mondja: – Ez kurvára nem volt menő.

A pultra csapja a kulcsaimat, és Simone mellett eltolakodva kiviharzik a bárból. Egy pillanatig teljesen összezavarodva figyelem a távolodó hátát, hogy mi folyik itt.

Visszafordulva a húgomhoz a fogaimat csikorgatom: – Megmagyaráznád, mi a fene volt ez?

Ő csak megvonja a vállát, és ártatlan mosollyal néz rám. – Úgy tűnik, most, hogy Van elment, velem kell maradnod. De hazaviszlek, mivel részeg vagy.

Összeszűkült szemekkel nézek rá. – Ezt csak azért csináltad, hogy távol tartsam a farkamat attól a nőtől?

– Működött? – kérdezi reménykedve.

– Kurvára nem, nem működött – morgom rá. – Elviheted a kocsimat. Majd hazatalálok egyedül.

Ismét a szőke felé fordulok, és Simone könyörög nekem: – Kérlek, ne csináld ezt, Lucas! Meg fogod bánni.

Kurvára igen, meg fogom bánni. De ez nem tántorít el, mert ennél már nem lehet elbaszottabb a helyzet.

 

—

 

Avery egy kacagó, botladozó, szőke hajú és cicis massza, ahogy feltántorgunk a házához vezető tornác lépcsőin. Egész este incselkedett velem, miközben együtt biliárdoztunk, és amikor lehajolt, gondoskodott róla, hogy lássam, milyen rövid a ruhája, vagy hogy milyen közel vannak a mellei ahhoz, hogy kiessenek, amikor nevetve kissé előrehajolt. Kicsit idegesítő, mert magas hangon kuncog, és én sosem szerettem a kuncogó nőket, de hé, csodálatos ajkai vannak, és tudom, hogy komoly kárt tudna velük tenni bennem.

Miközben tapogatózva próbálja bedugni a kulcsot az ajtózárba, mögé lépek, és a derekára teszem a kezem. Közelebb húzódom hozzá, és a hajába dugom az arcomat, a csípőmet pedig a fenekéhez nyomom. Újra felkacag, és a fejét dobálja, én pedig bekapok egy falatot a hajlakkos hajából.

Elhúzódva lenyelem a keserű ízt, és magára hagyom, hogy kinyissa az ajtót, és bejussunk a kibaszott házba. Pokolian kanos vagyok, egy óvszer lyukat éget a pénztárcámba, és szükségem van egy kis levezetésre, mert szerintem még soha életemben nem voltam ennyire feszült és stresszes. Még a ma este megivott rengeteg Jack Daniel's sem lazít el, és úgy gondolom, hogy ha a farkamra kapom a száját, akkor legalább egy kicsit jobban fogom érezni magam.

Az ajtó kinyílik, és a súlyával nekitámaszkodva végig kuncogva botorkál be a házába. Avery a földre ejti a táskáját és a kulcsait, felém fordul, és mielőtt még beléphetnék, máris lehúzza a ruhája felső részét, hogy felfedje hatalmas, pompás melleit, amelyek nyilvánvalóan műmellek, de teljesen megdughatóak.

A farkam kezd felállni, ahogy rá koncentrálok, és figyelem, ahogy kitáncol a ruhájából. Belépek a házba, és mire becsukom az ajtót, már csak egy bugyiban és magas sarkú cipőben áll.

Ütős teste van, apró derekával és lapos hasával.

Egy kép robban be a fejembe: Stephanie meztelenül az ágyban, én pedig a hasát csókolgatom, és pokolian kívánom, bárcsak kialakulna az a kibaszott babapocakja. Azon tűnődöm, vajon mostanra már megvan-e neki, és tompa fájdalom kezd lüktetni a fejemben.

– Vegyük le rólad ezeket a ruhákat! – mondja Avery kissé elmosódottan. A keze az övemhez vándorol, és ügyetlenkedik vele. – Azt akarom, hogy az ágyékszörnyed a számban legyen.

Bassza meg... Stephanie a legcsodálatosabb szopásokat adta, és soha nem nevezte volna a farkamat ilyen röhejesen.

Megrázom a fejem, elűzve ezeket a gondolatokat. Stephanie ebbe a szobában most nem tartozik hozzám. Ráveszem magam, hogy koncentráljak, kezemet Avery melleihez vezetem. Kurva nagyok, és még a nagy tenyerem is alig tudja befedni őket. Megszorítom, és úgy pattognak vissza, mint egy strandlabda.

Stephanie-é buja és lágy volt, és tökéletesen illeszkedett a kezemhez.– Bassza meg – motyogom, miközben a kezeim leesnek a testéről, és összeszorítom a szemeim.

Csak arra kell koncentrálnom, amit ez a nő, ez a névtelen baszás csinál velem. Hallom, ahogy a cipzáram lecsúszik, aztán a kezét kínosan beledugja az alsómba, és egyik hosszú körme a farkamat karcolja, ami nem lesz keményebb.

– Hoppá – kuncogja. – Bocsánat ezért. Hadd csókoljam meg, hogy jobban érezd magad.

A keze néhányszor végigsimít rajtam, én pedig csukva tartom a szemem. Elképzelem, hogy Stephanie keze van rajtam. Mindig olyan magabiztos volt, néha kicsit durva velem, amit szerettem.

A farkam kezd megvastagodni, arra gondolva, hogy Stephanie szorosan tartva simogat, és mocskos szavakat suttog nekem. Istenem, kibaszottul tudott olyan mocskosan beszélni, mint én, és én imádtam.

Egyre keményebb lettem.

Elég kemény ahhoz, hogy megdugjam Averyt, és elég könnyen elélvezzek.

De ahogy elkezdi letolni a farmeremet, egy újabb kép ugrik be Stephanie-ról, és ezúttal semmi köze a szexhez.

Azt képzeltem el, hogy milyen arcot vágott, amikor azt mondtam neki, hogy elcseszi a gyerekünket.

Kurvára tönkretettem őt ezekkel a szavakkal, és megbántottam azt a nőt, akibe egészen biztos vagyok benne, hogy fülig szerelmes voltam. A bűntudat összezúz, és nem kapok levegőt.

– Nem lehet – motyogom, miközben elhúzódom Avery mohó kezei elől. Azonnal visszarakom a farkam, és gyorsan tapogatózva az övemmel felhúzom a cipzárat.

– Várj! – mondja, miközben felém botorkál. – Mi a baj?

Felemelem a kezem, és teszek még egy lépést hátra. – Sajnálom. De mennem kell.

– Most csak viccelsz velem, ugye? – kérdezi Avery, miközben csípőre teszi a kezét, és rám mered. Aztán egy kézzel végig simít a testén. – Ezt nem fogod megérinteni? Meleg vagy, vagy mi?

Elkövetem azt a hibát, hogy kuncogok ezen, miközben még egy lépést teszek hátra az ajtaja felé, mire ő rám néz. – Nagyon sajnálom. Tényleg gyönyörű vagy, de... nos... egyszerűen nem vagyok rá képes.

– Te seggfej – rikácsolja, és valójában jobban tetszik ez a hang, mint a kuncogása.

– Sajnálom – motyogom újra, mielőtt kilépek az ajtaján, és elindulok lefelé a járdán. Előhúzom a telefonomat, ahogy az utca felé tartok, és nem is figyelek arra, hogy az ajtóból kiabál rám.

Belépek az Uber alkalmazásba, és az összes részeg zsigeremmel arra koncentrálok, hogy szerezzek egy fuvart hazáig.