4.-5. Fejezet

 

4. fejezet

Stephanie

 

Fordította: Tony

 

Kíváncsi vagyok, hogy Luc azt gondolhatja-e rólam, hogy totál szajha vagyok, hogy szexelni akarok vele. Lehet, hogy nem kellett volna annyira nyomulnom, de nehéz megbánni valamit, amikor olyan csodálatos lesz a dolog. A gyerekkorom előrevetítette, hogy egyszer lázadó leszek, és a fiatalkori lázadás gyakran magában foglalja a szexet, amikor még nem kellene. Korán megtanultam, hogy ez nem csak jó érzés, de olyan dolgokat adhat neked, amit máshol nem kaphatok meg. Érzelmi kötődést adhat, anélkül, hogy feláldoznád magad – rövid, dicsőséges kötődést, amikor egyesültök a szenvedélyben.

Olyasvalakinek, aki olyan sokáig vágyott arra, hogy észrevegyék, de soha nem kapta meg, a szex egy nagy űrt tölt be az életében. És a legjobb dolog az alkalmi szexben, hogy elsétálhattam, ha akartam, mert úgy találtam, hogy nem vagyok felkészülve többre egy gyors menetnél. Minden más túl megterhelő. Számomra ez egy teljesen alkalmi kapcsolat volt, és ha a másikban érzések ébredtek, és valami mélyebbet akart a hálószobán kívül, nos… arra nem voltam nyitott.

Elgondolkodok, hogy ezt hogyan magyarázhatnám el Lucnak, de aztán már a gondolatért is megszidom magam. Nem az ő dolga, hogy miért vagyok olyan, amilyen vagyok, és nem érdekel, ha lenéz engem, mert élvezem az alkalmi szexet. Ő hívott meg a lakásába ma este.

Ami valójában elég kicsi, de nagyon szép. Jól elhelyezett lámpákkal megvilágított sötét ház, szürke burkolattal, fehér szegélyekkel és fekete redőnyökkel. Egy kis dombon áll, hasonló kinézetű házak alkotta tömb sarkán. A lámpák fényében a kert profinak tűnik, a fű makulátlan, többféle bokor és növény van szinte művészien elrendezve.

Követtem ide Lucot az autómmal, és megálltam mögötte az utcán. Amikor kiszállok a kocsiból, éhes tekintettel vár rám, és megfogja a kezem. Felsétálunk az emelkedő kocsifelhajtón, amely keresztezi a verandához vezető járdát. – Szép a házad – mondom neki.

– Aranyos, de nem az enyém – mondja, miközben felsiet a veranda lépcsőin, és kinyitja az üvegajtót. – Hat hónapra béreltem ki, amikor ideköltöztem, így jobban megismerhetem a környéket, mielőtt vennék valamit. Az egyik csapattársam, Van Turner összeköltözött velem. Ő is új a csapatban.

Luc kinyitja a bejárati ajtót, aztán félreáll, és int, hogy lépjek be. A ház régi, a nappali pedig kicsi. Totál legénylakás, nincs benne más, csak egy kanapé, egy nagyképernyős tévé, és néhány kiegészítő a szemközti falon. A konyhát egy kis sziget választja el, az ablakai a hátsókertre néznek. Jobb oldalon egy rövid folyosó van, mindkét oldalán szobákkal és talán egy fürdőszobával.

A lélegzetem elakad, amikor Luc megáll mögöttem, lecsúsztatja a táskámat a vállamról, és a padlóra ejti. A mellbimbóim megkeményednek, amikor elhúzza a hajam a nyakamtól, és csókokkal borítja a területet.

– Nem is igazán tudom, mit csináljak veled – mormogja, miközben a másik kezét a mellemre teszi. Óvatosan megfogja és megszorítja, és szent szar, nagyon jó érzés.

Hátralépve nekinyomom a fenekemet, a fejemet a vállára ejtem, amitől a mellem a kezébe nyomódik. – Ha most nem tudsz kitalálni valami különlegeset, nekem megfelel, ha megismételjük a múltkorit.

Luc mély, zengő nevetése átvibrál rajtam, és akaratlanul mosolyt csal az arcomra. Talán a vakmerőségem miatt, vagy csak tesztel, de belecsíp a mellbimbómba a pulóveremen és a melltartómon keresztül, és nem finomkodik. Egyszerre megrándulok és felnyögök, a csípés okozta fájdalom egyenesen a lábam közé lövell, ahol az ismerős és vágyott forróság és nedvesség kezd szárba szökkenni.

Leengedi a kezét a mellemről, és szélesre tárja a farmerba bújtatott ölem felett, magához húz, és a nyakamba morogja: – Érzed, milyen kemény vagyok miattad?

Csak bólintani tudok, mert az érintésétől és mocskos szavaitól elakad a lélegzetem.

– Múltkor durván csináltuk, igaz? – Torokhangon, és vággyal telve beszél.

Megint bólintok, és sikerül kinyögnöm: – Igen.

Luc összezárja az ujjait, és durván megdörzsöli a lábam közt. – Elég durván ahhoz, hogy elszakítsuk a kibaszott gumit.

Ha arra számítottam, hogy a kiszakadt óvszer említése hideg zuhanyként ér, tévednem kell. Mert nem a terhesség jut eszembe róla, hanem hogy milyen volt magamban érezni, mélyebben, mint bármikor máskor, és az orgazmus, amilyet még nem tapasztaltam életemben.

– Csinálhatjuk ugyanazt megint – morogja, aztán beleharap a nyakamba.

– Igen, megint – értek egyet, miközben nekidörgölőzök a kezének.

 

—

 

– Hát, ez nem pontosan olyan volt, mint az utolsó alkalommal – motyogom, ahogy Luc és én fekszünk egymás mellett az ágyban. Mindketten zihálunk, úszunk az izzadságban, bámuljuk a mennyezetet.

Nem szorított az ajtónak, inkább az ágyat választotta, a hátamon fekve szélesre tárta a lábamat. Ugyanazzal a vad elszántsággal hatolt belém, mint első alkalommal, de most sokkal jobb volt. Semmi sem tartotta vissza. Semmi félelem. Semmi találgatás, hogy a másik mit tud elviselni.

Nem kellett óvszert használnunk, vagy aggódni, hogy teherbe ejt.

Mindketten tudtuk, hogy a másik durván és keményen szereti.

– Legközelebb lassabban csinálhatjuk – liheg Luc mellettem, a vállunk alig érintkezik.

Nevetve felé fordulok, és ránézek, az egész testem még mindig remeg egy kicsit az orgazmustól.

Luc felemelkedik és az oldalára gördül, a matracra könyököl, fejét pedig a tenyerén nyugtatja. Szabad kezét felemeli, és a hasamra fekteti, aztán felcsúsztatja a mellemre. Néhány csendes pillanatig, amíg visszanyerjük az irányítást a légzésünk felett, ujjhegyeivel finoman köröz a mellbimbóimon, ami nem igazán segít megnyugodni.

Figyelem, ahogy a rajtam sikló kezét nézi. Békés mosoly van az arcán, a haja százfelé áll, mivel nem túl kíméletesen markoltam bele néhányszor. Ez a gyengéd kényeztetés nagyon erotikus és ugyanakkor nagyon édes is.

Luc szeme a kezeivel együtt lecsúszik a testemen. Vissza a hasamra, majd végigsimít a gondosan nyírt szőrön. Visszatartom a lélegzetem, de az hatalmas robbanással tör ki, amikor az ujjhegyével végigsimítja az ajkaimat, és a lábaim szétnyílnak. Nem nyomul belém, csak finoman körözget a spermáján, ami érzem, ahogy kifolyik belőlem. Aztán felveszi a folyadékot, és szétkeni a csiklómon.

A csípőm felemelkedik az ágyról, de akkor eltűnik a keze. Az arcához emeli, összedörzsöli a hüvelyk- és mutatóujját, mintha vizsgálná a belőle származó folyadék selymességét. Nem láttam, hogy egy férfi ezt csinálta volna, mert, helló, soha nem szexeltem gumi nélkül, de szinte megbabonáz. Ahogy az előbbi kényeztetése, ez is erotikus és édes egyszerre.

Egy pillanatra rám pillant, aztán újra az ujjaira, amiket még mindig összedörzsöl. – Nem furcsa? – Mély hangja lassú ritmusban zeng.

– Micsoda?

Luc megint rám néz, intenzív arckifejezésétől elakad a lélegzetem. Feltartja a kezét, és felé biccent. – Hogy ez a kis folyadék ilyen drasztikusan meg tudja változtatni az életünket – mondja.

Nem tudok neki válaszolni, mert most, hogy a vágy és a szex köde eloszlik, a terhességről szóló beszélgetés szorongást kelt bennem. És először érzek félelmet a jövő miatt, ami kétségek hullámát indítja el bennem.

– Jobb, ha megyek – mondom, és Lucot figyelve felemelkedek.

– Tessék? – kérdezi.

Átlendítve a lábam az ágy oldalán, azt mondom: - Jobb, ha hazamegyek. Van még egy kis dolgom.

Válaszul átkarolja a derekamat, és visszahúz az ágyba. Érzékelve, hogy nem fogok úgy maradni, a hátamra nyom, és a testével betakarja az enyémet. Az alkarjával a matracra támaszkodik az oldalam mellett, így gyakorlatilag oda vagyok szögezve.

– Péntek este van. Mi olyan dolgod van, ami miatt olyan gyorsan el kellene futnod?

Ösztönösen eltolnám magamtól, vitatkoznék, hazudnék arról, hogy mit kell tennem.

Valamit.

Bármit, hogy kiszabaduljak a csodálatos teste alól, és az aggódó tekintete elől.

Ehelyett azt veszem észre, hogy feladom egy részemet, ami megdöbbent, mert soha nem adnám fel senki másnak a világon. Talán azért, mert most már egy kötelék fűz minket egymáshoz, ami bennem növekszik, vagy talán csak azért, hogy tudjon róla, hogy teljesen el vagyok cseszve. – Nem tudom, hogy képes vagyok-e erre.

Luc felvonja a szemöldökét, de közben a tekintete együttérzőn ellágyul. – Képes vagy rá, és akarod tudni, hogy honnan tudom?

Az ajkamba harapok, és csak bólintok, mert nem bízom a hangomban.

– Mert szinte pontosan ugyanezeket a szavakat mondtam Maxnek azon az éjszakán, amikor elmondtad nekem, és tudod, mit mondott?

Megrázom a fejem, még mindig az ajkam rágom, ahogy bámulok rá.

– Emlékeztetett rá, hogy lehet, hogy nem állok rá készen, de segíteni fog felkészülni. A családom és a barátaim segíteni fognak felkészülni. Szóval, én is ugyanezt mondom neked.

Nem tehetek róla, de egy rövid nevetés robban ki belőlem. – Nekem nincs senkim, aki segítene felkészülni.

Luc félrebillenti a fejét, és néhányat pislog. – Én itt vagyok neked. De mi van a családoddal?

– Senki nincs – válaszolom, ő pedig már nyitja a száját, valószínűleg, hogy felsorolja a lehetőségeket. Elhallgattatom. – Nincsenek közeli barátaim. És a szüleim sem opció.

Felemeli a szemöldökét. – Hol vannak? – kérdezi.

– Jelenleg Görögországban süttetik magukat – mondom tompa hangon. – És nincs más családtagom.

– Senki? – A hitetlenkedő hangjából érzem, hogy ez mennyire furcsa neki.

– Van néhány nagynénim, nagybácsim és unokatestvérem, de nem ismerem őket.

– És nincsenek barátaid? – kérdezi újra, mert, hát… ez szánalmas, nem? Az arcom felforrósodik a szégyentől. Úgy értem, ki az, akinek nincs legalább egy jó barátja az életében?

Így inkább védekezésre váltok, mert nem igazán tudom megmagyarázni, hogy miért nem tudok mélyebb kapcsolatot kialakítani. – Én döntöttem így.

– De arról nem, hogy nincs családod, ugye? – vág vissza.

– Nem, arról nem én döntöttem – suttogom. – Soha nem volt más választásom.

Luc az enyém mellé ejti a fejét. – Nem értem. Mit jelentsen ez?

A vállát nézem, mert nem tudok válaszolni a kérdésére.

– Stephy – mormolja Luc lágyan, miközben a keze az államra siklik, és maga felé fordítja a fejem. – Mi a helyzet a családoddal? Bennem megbízhatsz.

Eddig senkit nem érdekelt ez az információ. Sok randin voltam, és találkoztam potenciális új barátokkal, akik kíváncsiak voltak, és a családról beszélni természetes dolog a legtöbb embernek. De abban a pillanatban, hogy valaki a családomról akart többet megtudni, és ezzel közelebb kerülni hozzám, kizártam őket. Teljesen bezárkóztam.

Aznap az ebédnél sikeresen rászedtem, és könnyedén meg tudom csinálni most is.

De valamiért, ahogy azok a mogyoróbarna szemek a megértés vágyával rám szegeződnek, a mellkasomban lévő szorongás egy része felszabadul.

Szóval úgy döntök, adok neki valamit abban a reményben, hogy ez segít neki megérteni a bizonytalanságomat, és elfogadni a hibáimat, amik velem járnak. – A szüleim tulajdonképpen idegenek nekem.

– Miért? – kérdezi, hangja rekedt az érzelmektől, mert épp most kapott egy kis ízelítőt abból, hogy milyen tompa a hangom, amikor róluk beszélek. Így tartom távol érzelmileg azt a fájdalmat, amit okoztak nekem.

– A szüleim soha nem akartak gyereket – mondom, és vallomásom hatására még mélyebb lesz a ránc a homlokán. – Baleset voltam, két teljesen öntelt, erős, nagyon sikeres ember gyereke, akiknek nem volt idejük gyerekekkel foglalkozni, amikor a sikerüket kellett ápolniuk.

– Honnan tudod ezt? – kérdezi Luc, és meg tudom mondani a dühös hangjából és a lángoló tekintetéből, hogy ő soha nem tudna hátat fordítani a gyerekének. Lehet, hogy először megijedt, és lehet, hogy egy playboy, de Luc családszerető ember, az biztos.

Nem akarná tudni, hogy hogyan bujkáltam a hatalmas házunkban, és kémkedtem a szüleim után, csak hogy láthassam őket. Hogy millió beszélgetésüket kihallgattam, de egyik sem szólt rólam. És hogy amikor valami rosszat tettem, ők mindig emlékeztettek rá, hogy nem akartak gyereket. Ez egy megszokott taktika volt arra, hogy rávegyenek a jó viselkedésre, de csak annyit értek el vele, hogy még inkább felhívtam magamra a figyelmet.

Nem mondhatom el neki, mert szinte hihetetlen, hogy két ember, aki létrehozta az élet csodáját, ilyen közömbös és hanyag legyen.

Úgy döntök, nem válaszolok a kérdésére, mert túl fájdalmas lenne bevallani, hogy ilyen tragikus figura vagyok, így inkább témát váltok. – Megkérdezhetem, hogy miért döntöttél úgy, hogy belevágsz, és részt veszel a terhességemben?

– Először nem akartam – mondja higgadtan. – Nem akartam feladni az életstílusomat, és tuti nem akartam a felelősséget ebben az életszakaszban. Dühös voltam, és önző. Nem beszélhetek a te tapasztalatodról, de nekem…. a legfontosabb dolog ezen a világon a családom. Nagyon közel állunk egymáshoz, és támogatjuk egymást. Maxhez fordultam elsőként, és ő megadta a bátorítást, amire szükségem volt, így volt önbizalmam, hogy előre lépjek. És rájöttem, hogy ez a kis „balesetünk” csak gazdagítani fogja a családomat.

Felszisszenek, amikor a „baleset” szót használja, mert nem negatív értelemben mondja, hanem megértem, hogy ez áldás egy olyan embernek, mint ő. Ez segít jobban megérteni a motivációját, bár kicsit nehéz elfogadni, hogy most már mennyire támogatja ezt.

– Nem voltak kétségeid? – kérdezem. – Olyan lazának tűnsz ezzel kapcsolatban.

Luc rám mosolyog, nekem pedig elakad a lélegzetem a gyönyörű arcától. – Még mindig félek, Stephy. De izgatott is vagyok. Mindig is akartam gyerekeket, csak más időben történik, mint terveztem.

Én nem. Soha.

Nos, eddig.

– Elmondtad a szüleidnek? – kérdezem.

Megrázza a fejét. – Arra gondoltam, várni kellene az első orvosi vizsgálatig. Max javasolta. Nem akartam, hogy izgatottak legyenek, aztán isten ments, valami történik a korai időkben.

Megértőn bólintok, és őrülten kíváncsi vagyok, hogy a szülei mennyire lennének izgatottak. A fiuk felkoppintott egy egyéjszakás kalandot. Miért lennének ettől izgatottak?

De ahogy mondtam, az én családom egy idegen fogalom, éppen annyira, mint amilyen idegen Lucnak, hogy nem állok hozzájuk közel. Szóval úgy érzem, talán fel kellene világosítanom, hogy az én oldalamon csak velem kell számolnia.

– Az első összefüggő emlékem a gyerekkoromból Hilda, a dadusom – mondom, és érzem, hogy a teste megfeszül a szavaimra. Nem tudok a szemébe nézni, így a vállára teszem a kezem, és inkább azt nézem. – Sokáig azt hittem, hogy ő az anyám, és fogalmam sem volt, hogy ki az anyám és az apám. Néha megjelentek, megpaskolták a fejem, ajándékokat hoztak, de nem értettem, milyen kapcsolatban vagyok velük. Emlékszem, egyszer Hildát Anyunak szólítottam, és ő magyarázta el, hogy ki igazából az anyukám és az apukám. De ahogy idősebb lettem, egyre világosabb lett, hogy nem vagyok kívánatos, és ez egyre nyilvánvalóbb lett, amikor kilenc évesen bentlakásos iskolába küldtek. Az érettségiig az életem nagy részét otthontól távol töltöttem.

– A nyarak? – kérdezi Luc gyengéden.

– Táborokban voltam, amíg ők utazgattak. Lovaglás, vívás… minden olyan, amit a hozzám hasonló gazdag kölykök csinálnak.

Luc elmozdul, rám fekszik, de a felsőtestét továbbra is távol tartja tőlem, karjaival megtámasztva a súlyát. – Szóval abszolút semmi kapcsolatod nem volt a szüleiddel?

– Köszöntek, ha összefutottunk a házban, vagy megvették, amire szükségem volt. Tizenhárom éves koromtól korlátlan hitelkártyám volt. Nem sokkal azután, hogy leérettségiztek, alapítottak egy tech céget, és heti kilencven órát dolgoztak. Aztán, hogy ezt kompenzálják, hónapos szabadságra mentek nélkülem, csak mert gazdagok voltak, és megtehették. Az apám különben is gazdag volt, szóval ilyen volt az életstílusuk.

– Nem értem. Mi van a szünetekkel? A születésnapokkal?

– A születésnapom októberben van, amikor én iskolában voltam – válaszolom, és kezd bűntudatom lenni, amiért a tekintete eltompul. – Karácsonykor rengeteg ajándék volt, de nem voltak ott a szüleim, hogy együtt nyissuk ki. Csak Hilda, és biztos vagyok benne, hogy ő vette az ajándékokat, és játszotta el a Télapót.

– Rohadtul nem hiszem el – mondja mérgesen, de nem úgy, mintha kételkedne a szavamban. A nevemben dühös, és ez zavarba hoz. – Abszolút nem volt családod? Soha?

– Hilda velem volt hosszú időn keresztül – mondom, és gyengéd, szomorú mosoly terül szét az arcomon, ahogy rá gondolok. – Ő volt az apám dadusa, így inkább olyan nagymamaszerűség volt nekem. Azt hiszem, közel volt a nyugdíjhoz, amikor megszülettem, de gondolom, maradt, mert tudta, hogy a szüleim nem akarnak engem.

– És már meghalt? – akarja tisztázni Luc.

– Amikor tizenhét éves voltam, csúnyán leesett a lépcsőn, és eltört a csípője – mondom, miután megköszörülöm a torkom. – Megoperálták, aztán egy rehabilitációs intézetbe ment. Soha többé nem tudott visszajönni dolgozni, és végül egy idősek otthonába került. A szüleim fizették, szóval nem voltak teljesen kőszívűek.

– És ezért szereted látogatni az idősek otthonát – mondja.

– Bingó – mondom határozottan nagyobb mosollyal. – Minden héten meglátogattam ott Hildát. Az egész családja Angliában volt, és évtizedekig dolgozott a Fraziereknek házvezetőnőként és gyermekfelügyelőként. Mindannyian eltávolodtak egymástól, és én voltam az egyetlen, aki annyira törődött vele, hogy meglátogassa, így bizonyos szempontból Hilda és én nagyon hasonlítottunk egymásra. Valójában csak mi voltunk egymásnak.

Luc csak bámul rám, a tekintete csak azért hagyja el az enyémet, hogy bebarangolja az arcomat, és amikor újra rám néz, azt mondja: – Ilyet még soha nem hallottam. Tekintve, hogy sokat utaztam, és profi sportoló vagyok, több száz emberrel találkoztam a karrierem során. De soha nem gondoltam, hogy egy szülő ilyet tehet.

– Ó, ne már, Luc – mondom évődve, mert látom, hogy tényleg zavarja a dolog. – Vannak szülők, akik verik a gyerekeiket, mások meg elhanyagolják. Ez nem szokatlan.

– Nem, amit te leírtál, az más – mondja, én pedig megborzongok, amikor egy jeges áramlat végigfut a gerincemen. – Rengeteg gyerek van, akit bántalmaznak, de legalább látják és elismerik őket. És sokat elhanyagolnak, de gyakran drogok vagy valamilyen függőség miatt. De szüleidnek megvolt az lehetőségük és képességük, hogy legalább megpróbáljanak szülők lenni valamilyen szinten, még ha csak minimális szinten is. Olyan, mintha egyáltalán nem is láttak volna téged, még akkor sem, amikor egyenesen rád néztek. Az az igazi kínzás, ha azok hanyagolnak el, akiknek a feltétlen szeretettel kellene gondoskodniuk rólad.

Nagyot nyelek, és az orrom elkezd viszketni a könnyektől. Nem sírok gyakran, ezért próbálok visszafojtani. – Nézd, ezért nem szeretek beszélni róluk. Igen, ez szörnyű, de ez határozza meg, hogy ki vagyok, és én elfogadtam.

– És hogyan határoznád meg Stephanie Fraziert? – kérdezi.

Nem mondhatom el neki, hogy pokolian dühös vagyok a szüleimre, és hogy tönkretették a világ- és emberképet. Nem mondhatom el neki, mert nem akarok szánalmas lenni, ezért valami mást mondok neki, ami szintén igaz, de eltakarja a legmélyebb hibáimat.

– Ő vicces, ezt már tudod. – A hangom ellágyul, és mosolyogva a hajába túrok. – Független, bátor és szeret kockáztatni. Szereti a szexet, de veled különösen nagyon élvezi. Nagyjából minden helyzetet megoldott, amit az élet elé állított, és ezt segítség nélkül tette, így rájött, hogy a babával is boldogulni fog, még ha egy kicsit fél is. És legfőképpen azon tűnődik, hogy eltelt-e már elég idő ahhoz, hogy feltöltődj, és hogy van-e erő még egy menetre a gyönyörű testedben.

Luc jókedvű volt, amikor elkezdtem elmondani, hogy ki vagyok, de amikor a következő menetről beszélek, a szemében forró vágy csillan.

– Tereled a témát, igaz? – morogja, miközben a szája közeledik az enyémhez.

Totál igaz. Eleget osztottam meg vele. Többet, mint eddig bárkivel.

– Egyáltalán nem – dorombolom, mielőtt felemelem a fejem, és végigsimítok az ajkán az enyémmel. – Csak újra akarlak.

Ez is teljesen igaz, szóval nem hazudtam neki. És ennyi elég ahhoz, hogy Luc hevesen megcsókoljon, és belekezdjük a második menetbe.

 

5. fejezet

Lucas

 

Fordította: BaBett

 

Be kell vallanom, hogy ez az egész monogám szex dolog nem is olyan rossz.

Oké, ez nem igaz.

Kibaszottul fantasztikus.

Legalábbis Stephyvel az.

Két hazai meccsem volt egymás után. Ez azt jelentette, hogy négy egész éjszaka állt rendelkezésemre, hogy Stephyvel lehessek, és minden egyes éjszaka vele is voltam. Van elutazott egy ottalvós kirándulásra a szülővárosába azon az első estén, amikor hazavittem, így nem volt gondom azzal, hogy ott keféljek vele, főleg tudva, hogy hangosak és mocskosak lehetünk. Ez láthatóan a kedvenc szexmódszerünk. Ez nem jelenti azt, hogy néha nem tudunk mély, lassú ritmusba kerülni, de legtöbbször nem tudjuk kontrollálni a köztünk lévő szenvedélyt. Talán valami kémiai dologról van szó. Más nővel még soha nem éreztem ilyet, de amint meglátom, le akarom teperni a földre, és teljesen uralni akarom. Be akarok hatolni a testébe, megbüntetni a farkammal, és arra késztetni, hogy még többet kérjen.

És ő megteszi.

Mindig.

Ő is ugyanolyan jól tart velem a lépést, és a szabadidőnkben jó vele lenni. Szóval igen... soha nem voltam monogám, de ha ez az, ami hiányzott, akkor most nagyon szidom magam.

Ellentétben az eredeti aggodalmaimmal, a dolgok olyan kibaszott egyszerűek Stephyvel. Mindketten tudjuk, mit akarunk – egymást –, így nincs szükség csábítási táncra. Ő szabadon adja magát nekem, én pedig neki.

Nehogy azt gondold, hogy egy totális seggfej vagyok, be kell vallanom, hogy bár a Stephyvel való alkalmi, monogám szex remek, mégis hiányzik belőle valami.

Csak ma reggel jöttem rá erre, amikor a csapat repülőgépén ültem, és vártam, hogy mindenki felszálljon, és hirtelen elgondolkodtam, mit csinálhat ő. Nagyon korán elhagytam a lakását, hogy legyen időm hazamenni és összepakolni az utazáshoz. Alig ébredt fel, amikor én kikeltem az ágyból. Egy motyogott „Sok szerencsét” kaptam, miután búcsúcsókot adtam neki. A hasán aludt, a takaró a padlóra csúszott, és az a gyönyörű feneke arra csábított, hogy visszabújjak az ágyba. De nem volt időm, így megcsókoltam a hátát, pont a feneke íve felett, aztán elmentem.

De ma reggel nem tudtam nem rá gondolni, és kíváncsi voltam, mit fog ma napközben és este csinálni nélkülem, és megnézi-e a meccsemet a tévében, aztán rájöttem... fogalmam sem volt ezekről a dolgokról. Négy éjszaka egymás után együtt töltöttük az éjszakát, keféltünk és aludtunk, keféltünk és aludtunk. És miközben a legdögösebb nővel dugtam, akivel valaha voltam, nem gondoltam másra, csak a dögös nővel való dögös szexre.

De most már tisztán látok. Van egy kis távolság közöttünk, és tudom, hogy ma este egyedül leszek a hotelszobában. És nagyon erősen érzem, hogy bár én ezt monogám kapcsolatnak tekintettem – mert az én fejemben teljesen elégedett voltam ezzel a megállapodással –, fogalmam sincs, hogy Stephy is így gondolja-e.

Végül is ő egy gyönyörű nő, egészséges szexuális étvággyal. Soha nem mondtuk ki kifejezetten, hogy hűségesek leszünk egymáshoz, és ha van valami, amit az első este megtanultam, amikor mesélt a családjáról, az az, hogy Stephy nem kötődik könnyen.

Ezért gondolkodás nélkül elővettem a telefonomat, és felhívtam őt. Lehajoltam az ülésemen, és kissé az ablak felé fordultam.

Max még nem szállt fel, és általában együtt ülünk, így, ha halkan beszélek, van egy pillanatnyi magánszférám.

Légszomjasnak tűnt, amikor felvette a telefont.

– Teljesen kifulladtál – ugrattam. – Mit gondoljon egy pasi?

Nevetett. – A futópadon futottam. Te mit csinálsz?

– Készülök a felszállásra.

– Hmmmm – vette tudomásul. – Tudom, hogy már mondtam, de hadd mondjam el még egyszer... sok sikert ma este. Nézni foglak, és szurkolni fogok neked.

Melegség áradt szét a mellkasomban, és nem tudtam megakadályozni, hogy egy érzelgős mosoly jelenjen meg az arcomon. Ma este nézni fog engem.

De hol lesz?

– És hol fogod nézni a meccset? – kérdeztem lazán.

– Itt, a lakásomban – válaszolta habozás nélkül. – Megvan az NHL-csomag. Egy régi melegítőben ülök majd egy tál popcornnal, és minden mozdulatodat figyelem.

A melegség még erősebben égett. Szinte minden porcikáját megnyaltam a testének, és számtalan orgazmust okoztam neki, de fogalmam sem volt, hogy ilyen nagy jégkorongrajongó. Soha nem beszéltünk erről sokat.

Még jobban összehúztam magam a ülésemben, és a szemem ide-oda járt. Az emberek felszálltak a repülőre, sokan beszélgettek és nevettek, és valószínűleg nem hallottak volna meg.

– Figyelj, Stephy... Szeretnék kérdezni valamit.

– Igen, járni fogok veled. – Nevetett a telefonba, én pedig mosolyogva ráztam meg a fejem. De hirtelen abbahagyta a nevetést, és komoly lett. – Oké... bocsánat... nem tudtam ellenállni. Mit akartál kérdezni?

Megvakarom a fejem, és ő nem láthatja a zavart kifejezést az arcomon, de biztosan hallja a hangomban.

– Igazából... ez volt a kérdésem.

Csendben marad, és ez nem jó jel.

– Stephy?

Kicsit köhintett. – Nem egészen értem, mire gondolsz.

Felhúztam a szemöldököm, mert ő nem buta, és nem akarok játszadozni. Még halkabban beszéltem.

– Azt jelenti, hogy kizárólag veled akarok lenni, amíg egymással kefélünk. Csak a te puncidat akarom a farkamon, és kíváncsi vagyok, hogy te is ugyanezt akarod-e.

Hosszú, remegő lélegzetvétel hallatszott a telefonban, és hallottam a remegést a hangjában, mert ez éppen beindította.

– Oké.

– Oké?

– Oké – erősítette meg. – De... ez még mindig csak alkalmi, ugye? Úgy értem... mindketten megadjuk egymásnak, amit a másik akar, és ez mindkettőnknek előnyös, és...

– Nyugalom, Stephy! – mondtam nevetve. – Nem igazán kérem, hogy legyünk komoly kapcsolatban. Csak azt akarom, hogy a szex kizárólagos legyen.

És még ahogy ezt mondtam, az sem volt teljesen igaz. Többet akartam megtudni róla. Azt akartam, hogy megnevettessen – ami nagyon könnyen megy neki –, és hát, basszus, többet akarok vele lenni, mint csak akkor, amikor mélyen benne vagyok. Nyugodt vagyok vele, mert amit az ágyban csinálunk, az olyan kibaszott intim, ahogy egymást ösztönözzük. Csak egy kis extrát akarok.

Visszakaptam tőle az ígéretet, hogy ez kizárólagos lesz, és még azt is elárulta nekem, hogy valójában nincs sok kapcsolata, de általában nem hagyna ki egy érdekes lehetőséget sem. Ugyanannyira megkönnyebbültem, mint amennyire dühös lettem, amikor arra gondoltam, hogy előttem vagy utánam bárkivel is lefeküdhet, de végül azt mondta, hogy nagyon tetszik neki, ami köztünk van, és több mint boldog, hogy csak mi ketten vagyunk.

Most boxerben fekszem a szállodai ágyamon, és várom, hogy Van bejöjjön. Ő elment szórakozni a Washington Breakers elleni győzelmünk után, én pedig úgy döntöttem, hogy a szobában maradok. Végül is most már monogám kapcsolatban éltem, és nem volt szükségem kísértésekre.

Magamban kuncogok, mert kizárt, hogy kísértésbe esnék. Csak Stephyre tudok gondolni, és arra, milyen vadak és gátlástalanok vagyunk egymással.

Magasabbra húzom magam az ágyon, hogy a fejtámlához dőlhessek, és felhívom a telefonomon. A második csengetés után veszi fel.

– Szia, Mr. Dögös Hokis Srác.

Nevetek, miközben egyik karomat a hasamra teszem, a másik könyökömet pedig rá, hogy a telefont a fülemhez tartsam. Felhúzom a lábamat, a matracra teszem a talpamat, és csüggedten bámulom a farkamat, amely azonnal megkeményedett, amint meghallottam a hangját. Megpróbálom figyelmen kívül hagyni, mert fogalmam sincs, meddig marad Van, és nem akarok maszturbálni, amikor bejön.

– Már hiányzom? – kérdezem tőle.

– Igen – válaszolja, és a hangja olyan érzéki, hogy a farkam még jobban megduzzad. Mindennek vége, amikor azt mondja: – Majd egy kicsit később előveszem a vibrátoromat, és elintézem a dolgot.

– Jézusom, Stephy – morgom, miközben felugrok az ágyról, és az ablakhoz sétálok, hogy kinézzek. Az üveg hideg, és a homlokomat hozzá nyomom.

– Van bármikor bejöhet, és nem állhatok ott merevedéssel, vagy maszturbálva.

Jókedvűen nevet és bocsánatot kér.

– Az én hibám. Beszéljünk valami másról, hogy elmúljon a merevedésed. Mit gondolsz azokról a videókról, amelyeken az emberek nagy, gennyes tályogokat nyomnak ki a testükön?

Erősen megborzongok, és a farkam leereszkedik.

– Bevált.

– Én is utálom őket – nevet. – Miért nézne bárki is ilyet, azt nem értem.

– Senki sem izgatja fel jobban a farkamat – mondom neki szárazon. – De neked ahhoz is elképesztő képességed van arra, hogy teljesen lelohaszd.

Stephy újra nevet, én pedig mosolygok, miközben elhúzom a homlokomat az ablaktól.

– Nézted a meccset?

– Bókokat akarsz? – vág vissza.

– Hát, persze!

És basszus... kuncog a telefonba, és szinte látom, ahogy a haját az ujja köré tekeri. Ez annyira nem Stephanie-ra jellemző, de imádnivalóan aranyos.

– Nagyon jól játszottál, Luc – mondja halkan és… büszkeség van a hangjában? Biztosan nem.

– Szóval nagy jégkorongrajongó vagy? – kérdezem tőle.

– Nem voltam, amíg Észak-Karolinába nem költöztem, de egyetemista koromban sikerült szerezni néhány olcsó jegyet, és teljesen rákattantam. Nem fogok hazudni neked, a mezem Alex Crossman mez.

– Ez kegyetlen – morgom, bár tudom, hogy ő is ugrat engem. Megjegyzem magamban, hogy szerzek neki egyet mezemből, majd megjegyzem magamban, hogy azt viselje előttem, alatta semmi mást.

– Kárpótollak, megígérem! – És ismét a szexi, selymes hangja hallatszik, én pedig tényleg fájdalmasan vágyom rá. De mielőtt a testem megfelelően reagálhatna, a kulcs kártya kattan az ajtóban, és tudom, hogy Van visszatért.

– Figyelj! – mondom a telefonba, miközben megfordulok, és látom, hogy Van bejön. – Mennem kell... Van visszajött, de szombat késő este Raleigh-ba repülünk. Van programod vasárnapra?

– Nem igazán.

– Most már van – mondom neki, miközben Van felvonja a szemöldökét, és a telefon felé bólint.

Felemelem az ujjam, hogy hallgasson.

– Oké, akkor randevú – mondja, majd dadogni kezd. – Nos, nem randi... összejövünk... hogy... együnk vagy szexeljünk vagy valami.

Nevetve biztosítom: – Majd kitaláljuk. Később beszélünk, oké?

– Oké – mondja nevetve. – Szia!

Amikor leteszem, Van újra a telefon felé int, miközben elkezdi levetkőzni. – Vasárnap dugni fogsz?

– Igazából – mondom neki, miközben visszahúzom az ágyam takaróját, bemászok, és újra a fejtámlához dőlök. – Van egyfajta kapcsolatom valakivel.

Van párszor rám pislog. Alig több mint két hónapja vagyunk szobatársak, de ő tudja, hogy működöm. Jól tudja, mert ő is így működik, de nem fekszik le olyan gyakran, mint én. Elég morcos, és nem szeret érte megdolgozni, bár van benne valami, ami vonzza a nőket, mert amikor kedve van hozzá, akkor gyönyörű csajokat szerez magának, azt kell mondanom.

– Találkozgatsz valakivel? – kérdezi, de a hangjából érzem, hogy nem hiszi el.

Nem fogom neki elmesélni a teljes történetet. Az egyetlenek, akik tudják, hogy Stephy terhes, én, ő, Max, Jules és az orvosa vagyunk, és ez így is marad még néhány hétig, amíg meg nem győződünk róla, hogy minden rendben van.

De egy kicsit elárulok neki, mert ha ez így megy tovább, valamikor találkozni fog Stephyvel.

– Igen... emlékszel arra az estére a múzeumban?

– Lefeküdtél valakivel, aki ott dolgozott, igaz? – kérdezi, majd megrázza a fejét, mintha elment volna az eszem. – Nem gondoltam, hogy olyan jó volt, mert utána rengeteg csajjal voltál.

Összeszorítom a fogamat.

– Nemrég összefutottunk, és újra összejöttünk. Ő klassz, és...

– Varázslatos puncija van? – találgatja durván. Tudom, hogy csak viccel, és még soha nem látta ezt az oldalamat, de akkor is... ezt nem hagyhatom.

– Kedvelem – mondom neki, és ez az igazság. Az első pillanattól kezdve kedvelem, és ez nem változott. – Szóval találkozgatunk, és onnan majd meglátom, mi lesz.

– Nos, sok szerencsét, haver! – mondja, miközben fogja a borotválkozó szettjét, és a fürdőszoba felé fordul.

– Hova mentél ma este? – kérdezem a távozó hátát.

– Valami csajklubba – morogja.

– Kik mentek még? – kérdezem, kissé gyászolva a legénykorom elvesztését és a csapattársaimmal való együttlétet. Nem arról van szó, hogy nem mehetek didi bárba, mert mehetek, és nem leszek hűtlen, de hát... nem akarok menni.

Ez kurvára furcsa.

Van megáll a fürdőszoba küszöbén. – Egyedül mentem.

– Miért? – kérdezem, mert több csapattársam is rajongott volna érte.

– Még nem jöttél rá? – kérdezi Van, és egyáltalán nem viccel. – Nem vagyok társasági ember. Nem akarok a fiúkkal ülni, és puncikról és cicikről beszélgetni. Veled lógok, mert te elviselhető vagy...

– Hű, köszi! – morgom.

– Szeretem az egyedüllétet – mondja, figyelmen kívül hagyva engem. – Nem vagyok jó barát.

És basszus... ez egy kicsit elszomorít. Tudtam, hogy egy kicsit magányos típus, mert nem jár sokat társaságba, de amikor kettesben vagyunk, nagyon jól kijövünk egymással.

– Eddig rendes barát voltál – mondom neki, remélve, hogy jobban érzi magát, vagy valami.

Van megrázza a fejét, és a szeme kemény.

– Ahogy mondtam... elviselhető vagy. De a csapattársam és a szobatársam vagy, ennyi.

A szemem összeszűkül, amikor hátat fordít és visszavonul a fürdőszobába, mert ez egy olyan oldala Vannek, amit még nem láttam, és valójában gyanítom, hogy kicsit részeg lehet. A jégen igazi fenevad, és néha kissé gonosz tud lenni az ellenfél csapatával, de ez a legtöbb jégkorongos természetében megvan. Néha morcos rohadék tud lenni, de mindannyiunknak vannak rossz napjaink, nem? Nem vagyunk legjobb barátok vagy ilyesmi, de elég sokat vagyok vele, hogy tudjam, ez furcsa viselkedés. Ez nem az a Van, akit ismerek, de egyértelműen távolságot tart tőlem. Megjegyzem magamban, hogy beszélnem kell Maxszel erről, és megkérdezem az ő véleményét.

Visszanézek a telefonomra, megnyitom az alkalmazást, és elküldöm az első üzenetemet Stephynek.

Szép álmokat!

Válaszát nem azonnal kapom meg, de még azelőtt, hogyelkezdenék böngészni a Facebookon. Megfordulok, amikor meghallom a jelzést, és felnyögök.

Hagyj békén! Nem tudok egyszerre SMS-ezni és a vibrátoromat használni.

Oldalra fordulok, háttal Van ágyának, hogy ne lássa a sátrat, amit a hátamon fekve csinálnék, és visszaküldöm neki az üzenetet.

Annyira rossz vagy! Ezért pirosra verem a feneked.

Ő egy mosolygós arcot küld vissza, és hagyom, hogy ez altasson el, miközben a telefonomat a mellettem lévő matracra teszem, és becsukom a szemem.