Prológus - 1. Fejezet

 

Prológus

Lucas

 

Fordította: Suzy

 

Nem ez az első jótékonysági gála, amin részt vettem, de az első, amit egy tizennyolc láb magas Acrochantosaurus megkövesedett csontváza alatt tartanak Valentin napon. Meg kell mondanom, a dinoszaurusz sokkal jobbá teszi az eseményt a helyszín és a tény miatt, hogy egy nagy kitömött szatén szív van a csontváz azon területéhez rögzítve, ahol szerintem a szív lehetett.

Az Észak-Karolinai Természettudományi Múzeumban vagyunk. A CarolinaColdFury-beli csapattársammal vagyok, Van Turnerrel, a bátyámmal, Maxszel és a menyasszonyával, Julesszal. Az őrült bátyám egy magazin cikkében kérte meg a kezét, és ő két nappal ezelőtt fogadta el. Van új a ColdFuryben, ahogy én is. Nem egész két hete vagyunk itt, mindkettőnk a védelem megerősítése miatt érkezett, mivel a ColdFury nagyon koncentráltan próbálja megismételni a Stanley-kupa győzelmét.

A világon mindennél jobban fel akarom emelni azt a kupát, így a válasz egy nagy „kurvára igen” volt, amikor az ügynököm megkeresett, hogy érdekel-e. Valójában, szerintem sokkal inkább „rohadtul, kibaszottul, kurvára, állatira igen” volt, mert Max volt aColdFury kezdőkapusa, és mi sosem játszottunk még ugyanabban a csapatban, mióta profik lettünk.

Ma este részt veszek ezen a szmokingos rendezvényen, hogy segítsek pénzt gyűjteni a múzeum számára. Nem azért, mert közel áll hozzám az ügy, de itt vagyok, mert Brian Brannon, a csapat tulajdonosa négy jegyet adott Maxnek, aminek darabja kétszáz dollárba került. Ő nem tudott eljönni, mert a lánya, Lexi autóbalesetet szenvedett három nappal ezelőtt, és kórházba került.

Hadd pontosítsam, hogy az új lánya, Lexi. Gray Brannon, a liga egyetlen nőnemű vezérigazgatója, jelentette be egy csapatértekezleten. Lexi egy rég elveszett lány, akiről Brian állítólag nem tudott, és nemrég bukkant fel. Még meglepőbb, hogy Roman Sýkorávaljár, mert a fickó és Gray nem jön ki egymással.

Imádom a drámát.

Nem ez az egyetlen dolog, ami stresszt okoz az öltözőnkben. Csupán néhány hónap múlva kezdődik a rájátszás, és a konferenciánk élén állunk, és ezt szeretnénk is megtartani. De néhány kulcsjátékosunk sérült, ami komoly stresszt okoz, és mivel Van és én újak vagyunk a csapatban, próbálunk beilleszkedni a rendszerükbe.

Tegyük hozzá, hogy Gray terhes, és pár hónapon belül szül, és ettől a főnökünk szeszélyes. Azon tűnődöm, van-e valami a vízben, mert a csapatkapitányunk, Alex Crossman is babát vár júliusra a feleségével, Suttonnal. Zack Grantham, a második sori balszélsőnk és a felesége, Kate, augusztusra várnak babát. Zack sérült és kispados, így extrán morcos, de állítólag jól lesz a rájátszásra.

Belekortyolok a pezsgőmbe, és ránézek Maxre és Julesra. – Nem vagy terhes, ugye?

– Először szeretnék férjhez menni– mondja szárazon Jules. – És miért kérdezed ezt?

Vállat vonok, szabad kezemet a zsebembe dugom. – Úgy tűnik, mostanában mindenki teherbe esik. Gray, Sutton, Kate. Mint egy vírus.

Max kuncog. – Hát, amikor megállapodsz, kisöcsi, egy ponton elkezdesz a babákra gondolni.

Nem tudom kezelni a látható borzongásomat. Nem a babák gondolatára, hanem a megállapodás gondolatára. Tudtad, hogy statisztikailag lehetetlen egy profi hokijátékos számára, hogy ne feküdjön le valakivel, ha kedve tartja? Miért adnám ezt fel valaha is?

– Csak arra ügyelj, hogy biztonságosan szexelj– mondja Van kacsintva. – Akkor nem kell aggódnod. Legalábbis az esetek 99.9 %-ában, ha fogamzásgátlót szed.

Jules a szemeit forgatja, és kiüríti a pezsgőspoharát. – Megyek, körbesétálok és megnézem ezt a kiállítást.

Max a dereka köré csúsztatja a karját. – Veled megyek.

– Később – mondja Van, ahogy elsétálnak, aztán ő és én vállvetve figyeljük a tömeget. Épp egy csendes aukció zajlik, és az emberek körbejárják az asztalokat, hogy megtegyék az ajánlataikat. Az eseményt a CarolinaColdFury szponzorálja, és azért kell néhány embernek itt lennie, hogy képviseljék a csapatot. Nem bánom, hogy le kell porolnom a szmokingomat, és emberekkel kell dörgölőznöm, mert alapvetően egy társasági fickó vagyok, és ki nem szeret valamit jótékonykodni?

– Szerinted meddig kell még itt maradnunk? – motyogom a szám szélén át Vannek, ahogy tartom a kellemes mosolyomat.

– Fél óra? – kérdez vissza.

– Rendben – egyezem bele, ahogy a tömeget pásztázom.

– Megyek, megnézem az előételeket – motyogja nekem Van. – Az egyetlen ok, amiért eljöttem.

Utálja ezeket a dolgokat, és egész idő alatt, míg idehozott minket csak picsogott és morgott. Most ő az ideiglenes lakótársam, és elég nyugodt, de időnként eléggé seggfej tud lenni.

A tekintetem visszatér Van távolodó hátáról a helyiségre, és akkor meglátom őt.

Visszatérve a statisztikai valószínűségéhez annak, hogy megfektetnek, tisztázom, hogy ez csak akkor igaz, ha a nő szingli, mert nem szórakozom férjezett nőkkel. Nem látok gyűrűt az ujján, mert ez az első dolog, amit megnézek, aztán egy pillanatra értékelem azt, amit látok.

Magas és karcsú, kecsesen felém sétál, de nem néz rám egyenesen. Hosszú, göndör, tűzvörös haja van, és a jégkék szemei kissé szomorúnak tűnnek.

A vállam fölött hátrafordítom a fejem, de mögöttem csak az Acrocanthosaurus van. A dinoszaurusz nem megy sehová, így visszanézek a lányra. Amikor három lépésnyire van, röviden átsöpör rajtam a tekintete, és kapok egy udvarias mosolyt.

Aztán meglepetésemre a kiállítási tárgyhoz sétál, ami egy csempézett emelvényen ál,l és felhúzza a fekete estélyije szoknyáját. Ami egyszerű, de testhezálló, vékony pántokkal, felfedi a vállain szétterülő világos szeplőket. Amik illenek az orrán és homlokán lévőkhöz. Én normálisan nem vagyok szeplőrajongó, de a bőre olyan, mint a krémszínű porcelán, és az arcvonásai szinte rohadtul tökéletesek. Az a fajta nő, akinek nincs szüksége sminkre. Az arca önmagában szép, a szeplők csak fokozzák.

Igen, felhúzza a szoknyáját a térdei fölé, és habozás nélkül fellép az emelvényre. Eloldalaz néhány műlombozat alatt, amit azért tettek oda, hogy képet adjon a terepről, ahol a dinoszaurusz valaha barangolt,és megáll a bal hátsó lábánál. Szemöldökráncolva leguggol, a lábait illedelmesen oldalra dönti, mutatóujját végigsimítja az egyik csonton.

Nagyon érdekes.

Teljesen dögös és nagyon érdekes. Gondolom, oka van, hogy a dinócsontot simogatja, vagy őrült és nemsokára elhurcolják innen, de addig élvezem a látványt.

Mielőtt tovább elmélkedhetnék, feláll, visszasétál a lombok között az emelvény széléhez, és egyenesen rám néz. – Segítene egy lánynak lejönni?

Megfogom a kinyújtott kezét, miközben kissé felhúzza a szoknyáját, hogy készüljön lelépni.

– Természetesen – mondom, ahogy gálánsan felajánlom a kezemet.

Az ebből fakadó mosolya kissé kacér, ahogy megjegyzi:– Én hősöm.

Az egyik komolyan magas és hegyes sarka leér a termenvégigfutóipari szőnyegre, követi a másik, és amint stabilan áll, megfontolom, hogy elengedjem-e a kezét. Mert ahogy korábban mondtam, igazán dögös, valószínűleg szingli, és tényleg nagyon érdekes.

– Lucas Fournier vagyok. A ColdFury részéről vagyok itt.

A keze megszorítja az enyémet, ahogy lehajtja a fejét. – Valójában, tudom, ki maga, Mr. Fournier. Stephanie Frazier vagyok.

Még mindig a legpuhább bőrű, finom csontú kezet tartva megkérdezem:– És azért molesztálta a dinoszauruszt, mert…

Stephanie nevetése merész és ragadós, ahogy hátraveti a fejét, amitől a lángszínű fürtjei hátrébb csúsznak a hátán. Amikor csillogó szemekkel visszanéz rám, azt mondja:– Azt hittem, láttam egy karcolást.

Zavartan nézek a csontvázra, aztán vissza rá. – Karcolást?

– Én vagyok a beszerzési igazgató – mondja, még mindig a kezemet fogva. – Nos, nemrég léptettek elő az igazgatói pozícióba egy szerencsétlen botrány miatt, amibe az előző igazgató belekeveredett. De, mindegy… A munkám része, hogy az összes példányunk mindig tökéletes formában és jó állapotban legyen, miután a helyükre kerülnek.

Szerintem lenyűgöző a munkája, de valami jobban érdekel. – Mi volt a botrány?

Közelebb lép hozzám, gyorsan körbenéz a termen, és amint visszatér a szeme, azt suttogja:– Egy szexbotrány.

Döbbenetet színlelve suttogok vissza.– Viccel velem.

Megrázza a fejét, és huncutul visszamosolyog. – A pletykák szerint előszeretettel öltözött női ruhákba, illetve lefeküdt más alkalmazottak feleségeivel.

Oké, ez elég botrányos, ha belegondolok. És szórakoztató, hogy épp nekem mondta. – Nem gondolja, hogy talán nem kellene az egyik befektetőnek mesélnie erről a, hm, szexbotrányról, ugye?

Az arca kipirul, de még mindig bűnösen játékosnak tűnik, ahogy rám mosolyog. – Azt hiszem, nem… de én nem igazán vagyok alkalmas az ilyen rendezvényekre. Született lázadó, meg ilyenek.

– Lázadó? – kérdezem huncutul. – Tetszik a hangzása.

– Hát, talán tényleg nem kellett volna beszélnem magának a szexbotrányról – ismeri el bánatos pillantással, ahogy kiveszi a kezét az enyémből. – Nem fogjatovábbadni, ugye?

– Mi lenne, ha valami tudományos dolgot mondana nekem, hogy jogosan mondhassam, arról beszéltünk, ha valaki kérdezné.

– Hmmm– mondja, kissé felnézve, aztán a szemei játékosról komollyá válnak, amikor visszatérnek. – Tudta, hogy Észak-Karolina az egyetlen állam, ahol mind a négy fő drágakövet – és ezek a smaragdok, rubintok, zafírok és gyémántok lennének – felfedezték?

– Ezt egyáltalán nem tudtam – mondom komolyan, aztán visszatérek a játékossághoz, mert őszintén, ez a legmókásabb. – Lenne kedve elmenni innen, és inni együtt egy italt?

Stephanie meglepetten pislog egyet, aztán végigmér. A szemei rohadtul gyönyörűek, olyan világoskék, mint az a ragyogó kék, amit látsz, ahogy belenézel az arktikus jéghegyekbe, és mégsem tűnik jegesnek. Sőt, a szemei valójában perzselőek vagy talán csak a körülötte elterülő olvadt láva színű haja miatt kelt meleg hatást.

– Egy italt? – kérdezi, nem azért, hogy tisztázza, hanem hogy magában töprengjen, hogy érdekelné-e a dolog.

– Persze – mondom laza vállrándítással. – Van egy csomó jó bár a belvárosban.

– Oké – mondja bátran. – Egy ital. Úgy értem, egy. Holnap reggel szuper korán kell dolgoznom, hogy minden partikellék biztosan eltűnjön, és a tárlat kiállításminőségű legyen, amikor az ajtók kinyílnak.

– Nekem korán van edzésem – mondom hanyagul. – Szóval nekem is topformában kell lennem holnap.

– Akkor hadd köszönjek el néhány embertől és hozzam a táskámat. Adjon tizenöt percet.

Egész idő alatt, míg elsétál, a fenekét nézem, tudva, hogy azt mondta, egyital, az este nem fog olyan korán véget érni. Ahogy mondtam… szinte statisztikai lehetetlenség, hogy ne fektessenek meg.

Amikor eltűnik a szemem elől, előveszem a telefonomat, és írok egy üzenetet Maxnek, Julesnak és Vannek, ha nem találkoznánk, mielőtt Stephanie visszaér.

 

—

 

A felvonó ajtaja bezáródik, és én már rajta is vagyok. Stephanie azt mondta, hogy a negyedik emeleten lakik, de nem tudok olyan sokáig várni. Olyan alaposan feltüzelt, hogy azt fontolgatom, megnyomom a STOP gombot.

A szám az övére tapad, és ő kéjesen felnyög.

Látod, az egy italból kettő lett. Aztán három. Aztán négy. És aztán… hát, átmentünk egy másik bárba.

Steph az estélyi ruhájában és én a szmokingomban.

Szórakoztunk és berúgtunk.

A csevegés flörtölésbe fordult.

A célozgatást tettekre váltottuk.

Ő tette meg az első lépést, én pedig próbáltam nem vigyorogni, amikor odalépett hozzám, és azt mormogta:– El akarsz jönni hozzám? Csak négy tömbnyire lakom.

A farkam válaszolt helyettem. Kurvára igen, el akartam menni hozzá.

A kezemmel a hosszú fürtjei közé túrok, és a markomba szorítom a haját a tarkójához közel. Kissé megrántom, aztán hátradöntöm a fejét, és a torka feltárul előttem. Végigsimítok az ajkaimmal a kulcscsontja bársonyos bőrén, ahogy a testét a felvonó hátsó falához nyomom. A medencém az övéhez dörzsölődik, és ő ismét felnyög, ahogy megérzi, pontosan mennyire akarom őt.

Felemelem a fejem, az alkoholtól és vágytól homályos szemeibe nézek.– Mennyire vagy részeg?

Rám vigyorog. – Elég részeg, mert egyetlen gátlásom se maradjon, és bízom Istenben, hogy van nálad óvszer, mert elég biztos vagyok abban, hogy nem jutunk messzebb a bejárati ajtómnál, de elég józan, hogy tudjam, ez csak egy kaland.

Meglepetten pislogok rá, a farkam keményebbé válik. Még sosem mondta nekem egy nő sem, hogy tudja, ez csak egy kaland. A legtöbben főnyereménynek látnak egy profi sportolót, és a másnapra számítanak. Sokan, ha meglátnak valaki hozzám hasonlót, máris a házasságról álmodoznak.

De nem Steph, ahogy elmondása szerint a barátai hívják őt. Ő egy magabiztos nő, merész és ambiciózus. Ugyanakkor egy huszonegyedik századi nő is, és látszik rajta, hogy tisztában van a szexualitásával. Ez kibaszottul nagyszerű lesz, mert nem kell aggódni az érzései miatt.

A felvonó csenget és megáll. Amint az ajtók kinyílnak, Steph megfogja a kezemet és kihúz. Gyakorlatilag elkocog a három ajtó mellett a szexi magassarkain, és aztán elenged, hogy a táskájában kutasson a kulcsai után.

– Itt laksz? – kérdezem, ahogy odalépek hozzá, megfogom a csípőjét, és hátsójához nyomódom.

Helyeslően hümmög, és hozzám dörgölőzik. – Aha.

A kulcsokkal a kezében Steph eredményesen kinyitja az ajtót, ami azt mondja nekem, hogy határozottan nem merev részeg. És fantasztikusan is csókol, ami egy másik árulkodó jel, mert a részegek nyálasan és nedvesen csókolóznak. A felvonóbeli csók koncentrált volt, szenvedélyes és kibaszottul tüzes.

Amikor kinyitja az ajtót, elkezdem gyengéden beljebb mozdítani. Nevet, és amint becsukom az ajtót, megpördül és rámveti magát. Könnyedén elkapom, és mivel nincs szükség csábításra, felhúzom a ruháját a csípőjéig, miközben a kezeivel a szmokingom alá nyúl, hogy lerántsa rólam. Amint a zakó eléri a padlót, felkapom őt,és a lakás ajtaja felé fordítva addig sétálok vele, míg a háta a fának nem koppan. Hosszú lábai szorosan átölelnek, és a középpontja az erekciómon pihen. Hullámzik a csípője, én pedig érzem a forróságát a bugyiján és az alsómon keresztül.

Kibaszott Jézus, nagyon tüzes. Ez az egész olyan gyors és rögtönzött, és semmi más, csak a tiszta vágy vezet minket.

A szám ismét rajta van, és úgy csókolózunk, mintha mindketten éheznénk. Mintha évtizedek óta nem szexeltünk volna – habár ez nálam csak napokkal ezelőtt volt valakivel, akivel random összeakadtam. De a fenébe is… a szája. Ahogy természetesen simul a karjaim közé. Basszus… már azzal felhúz, hogy köröz rajtam, és kibaszottul benne kell lennem most rögtön.

Elszakítva a számat tőle azt mormogom:– Hadd vegyem elő az óvszert.

Csalódott hangon nyögdécsel, de hagyja, hogy leeresszem a padlóra, hogy elővegyem a tárcámat. Várakozva figyel, a mellkasa emelkedik és süllyed. A padlóra dobom a tárcámat, amikor a kezemben van az óvszer, ő pedig elkezd a nadrágomon dolgozni.

A fejem forog, ahogy kiszabadítja a farkamat, erősen megragadja és néhányszor hosszan meghúzza. A fólián babrálok, de folyamatosan ügyetlenkedem, mert amit csinál, nagyon jó érzés.

Sürget.– Siess!

Így nekilátok a feladatnak, és feltépem a csomagot. A keze gyorsabban mozog rajtam, ahogy kihúzom az óvszert a csomagjából.

– Görgesd fel – parancsolom mogorván.

Szükségtől csillogó, üveges szemekkel néz fel rám, aztán elveszi tőlem a gumit. Összeszorítom a fogaimat, ahogy rám görgeti, és egy pillanatra megsimogatja a golyóimat. Bassza meg, imádom, mikor egy nő ezt csinálja.

Egy utolsó akadály, és készen vagyunk az akcióra.

Eltolom Steph kezét, és a bugyijáért nyúlok. A csípője köré csavarodott ruhája anyaga nem ad jó rálátást, de fekete és vékonynak tűnik. Egyik kezemet a csípőjén tartva a szemeibe nézek, miközben a másikat lecsúsztatom a bugyija elejére. Az ujjam azonnal nedvességet érez a szeméremajkai között, így összegyűjtöm, és a csiklója csúcsára dörgölöm. Steph a kezemnek dől, és az ujjam könnyedén becsúszik. Még erősebben dől nekem.

– Ne vesztegesd az időt– morogja nekem aranyos, cicás módon, ahogy a kezemen ringatózik.

De ez nem annyira imádni való, hogy ne fogjam szaván, ráébredve, azt akarja, dugjam meg, rögvest.

Még egyszer keményen megcsókolom, aztán lecsúsztatom a bugyiját a lábain. Miután kiszabadult és átdobtam a vállam fölött, megfordítom a testét, az ajtónak nyomom és miközben felállok, azt parancsolom neki:– Tedd szét nekem a lábaidat, Stephy.

Rekedten felnevet. – Stephy. Ez tetszik.

– És te hívhatsz Lucnak– viszonzom, ahogy előrehajolok, hogy belecsípjek a fülébe.

– Nos – mondja lélegzetvisszafojtva, miközben felém pucsít. – Mi lenne, ha elkezdenél megdugni, Luc.

És a fenébe is, a nevem szépen hangzik a szájából. Megint hallani akarom, és hangosabban.

Megfogom a farkam, és a hegyét a nedvességébe dörzsölöm. Megforgatja a csípőjét, próbál célba juttatni, és amikor a hegye becsúszik, felnyög. – Igen…pont ott.

Mivel Steph széttett lábakkal áll azon a szexi magassarkain, nem feltétlenül a legjobb szögben állok, de az ajtónál dugom meg, mert nem tudjuk kivárni, hogy az ágyban csináljuk, túl dögös ahhoz, hogy kihagyjam. Feltolom magam a testén, rövid lökésekkel, hogy alkalmazkodni tudjon. Steph vonaglik és mocskos kis suttogásokkal sürget, és amikor végre tövig merülök a puncijába, elfordítja a fejét, és az arcát az ajtóra fekteti.

Látom, hogy a szemei csukva vannak, és álmodozó mosoly van az arcán, ahogy azt motyogja:– Csináljuk keményen és gyorsan, oké, Luc?

Kibaszott. Mágikus. Szavak.

Kihúzódom belőle és visszacsapódom. Az ajtóra csapja a kezét, hogy egyensúlyozzon, és morog a gyönyörtől. Kedvelem az olyan nőket, akik hangokat adnak ki, és megint belecsapódom, hogy újra és újra halljam tőle. A légzésem nehézkessé válik ettől a dühös dugástól, és izzadtság csorog az arcomon. Steph köröz és nyög, és azt mondja, basszam keményebben. A golyóim hozzácsapódnak, annyit próbálok magamból a testébe préselni, amennyit csak tudok.

Mert ő követeli.

– Keményebben – mondja ismét, valahogy sikerül őt keményebben dugnom, és a tény, hogy ő befogadja és többért könyörög, kibaszottul izgató. Az orgazmusom elkezd épülni, és összeszorítom a fogaimat, nem akarom még feladni. Ösztönösen lassítani akarok, elnyújtani, de érzem, hogy ő is közel van, és látni akarom, ahogy elélvez.

Steph lejjebb engedi a felsőtestét, kijjebb tolja a seggét, és hátradől a lökéseimben. Soha életemben nem voltam ilyen kemény egy nővel. Nem tudtam, hogy bennem van. Biztosan soha nem találkoztam olyan nővel, akiben ez megvan.

A. Legjobb. Dugás.

Steph hirtelen megmerevedik, és egy pillanatra azt hiszem, bántottam őt. Aztán megérzem, hogy a puncija erősen rászorul a farkamra.

– Istenem, igen, Luc. Igen, igen, igen. – És egy heves rázkódással robban, amitől felnyög, ahogy a feje előre bukik.

Még erősebben szorítom a csípőjét, jobban felgyorsítom a tempót, és követem őt túl a peremen agyönyör olyan intenzív üvöltésével, hogy az akár vallásos élmény is lehetne.

 

1. fejezet

Lucas

 

Fordította: Suzy

 

NÉGY HÉTTEL KÉSŐBB…

 

– Garrettre és Lucasra – kiáltja Alex, ahogy a levegőbe emeli a sörét.

Vigyorgok, Garrettre emelem a sörömet, ahogy a többi csapattársam is felemeli. Ma este a Denver BlueDevils elleni győzelmünket ünnepeljük, ami sorsdöntő meccs volt. Fej-fej mellett küzdöttünk velük a divízió első helyéért, és mivel a rájátszás alig egy hónapnyira van, ez egy kötelező győzelem volt.

Garrett-tel kevesebb mint egy perccel a vége előtt biztosítottuk be a győzelmet. Elkaptam egy eltévedt passzt, Garrett elindult a jobb oldalon, én pedig gyönyörűen beadtam neki a győztes gólt.

A Hoolihan’sben ünneplünk, a helyi sportbárban, ahol nagyon sok ColdFury játékos szokott lenni meccs után. Nem volt ilyen helyünk, amikor a New Jersey Wildcatsben játszottam, de ezt baszottul menőnek találom. Mert a szurkolók, akik idejárnak, hogy elvegyüljenek a játékosokkal, baszottul menők. Persze, számos kalandot kereső hokinyuszi is, ami véleményem szerint sosem rossz dolog. De az emberek nagy többsége csak szuperszurkoló, aki az általuk támogatott csapattal akarnak kikapcsolódni.

Belekortyolok a sörömbe, és majdnem megfulladok, amikor Max gyengéden hasba vág. Ahogy köhögök és megtörlöm a számat, ő rám vigyorog és azt mondja:– Örülök, hogy ebben a csapatban vagy, kisöcsém!

Játékosan visszaadom az ütést. – Valóra vált az álmunk, hogy együtt játszunk a NHL-ben.

– Jobb álom lesz – mondja Max komolyan –, amikor megnyerjük együtt a Stanley-kupát.

– Ámen – helyeslek ugyanilyen komolyan. Nincs viccelődés a Stanley-kupával. – Jules nem akart eljönni veled ma este?

Max csúnyán néz rám. – Tudod, mi egymástól függetlenül, külön-külön is csinálunk dolgokat.

Kuncogok. – Aligha. Össze vagytok nőve a csípőtöknél.

Mivel a bátyám, Max romantikus és mélyen hisz az örökkön örökkében, a mosolya elhalványul az utalásomra. Bár a hangja kötekedő.– Ugyan már, haver. Láttad Julest. Miért ne akarnék összenőni vele a csípőjénél?

A szemeimmel a tömeget pásztázom, mintha azt próbálnám felmérni, van-e potenciális jelölt a tömegben. Nem a csípőnél összenövéshez, de a csípőmozdulat mindenképpen benne lenne. Fel vagyok pörögve a győzelemtől, és míg Max az igaz szerelemért van oda, én az orgazmusokért.

Épp mielőtt odafordulnék, hogy elmagyarázzam a köztünk lévő különbséget Maxnek – amit már nyilvánvalóan tud –, a szemeim egy masszívan vibráló vörös hajat pillantanak meg, ami az ajtón át belépő nő fejéhez tartozik.

– Azt a rohadt kurva – motyogom az orrom alatt.

Nyilvánvalóan nem olyan halkan, hogy Max ne hallaná meg. – Mivan?

Megrázom a fejem, miközben nézem, ahogy Stephanie Frazier belép a Hoolihan’sbe. – Csak egy emlék a közelmúltból.

Egy kibaszott csodás emlék a múltamból.

Nem mintha ellene lennék a párkapcsolatoknak, csak nem akarom, hogy bármilyen bonyodalom megzavarjon az életemnek ezen a pontján. Bár Stephanie arra késztetett, hogy megfontoljam az alternatívát, ha csak egy pillanatnyira is. Az estém vele gyakorlatilag transzcendentális volt, az abszolút legjobb szex életemben. Már csak ez felkeltette az érdeklődésemet, hogy újra találkozzam vele, de az este kínos véget ért, és így nem történt meg.

De most itt látva őt, egyáltalán nincs oka annak, miért ne cseveghetnénk, és ha még megvan a szikra, talán a ma esti ünneplés még jobb lehet számomra.

– Látok egy ismerőst – mondom Maxnek, és átadom a sörömet, hogy fogja meg. – Mindjárt visszajövök.

Elkezdek kanyarogni a tömegben, és 195 centi magasként, könnyedén láthatom, hogy Stephanie körülnéz, mintha találkozója lenne valakivel.

A tekintete végigsöpör rajtam, ami kicsit elkedvetlenítő, de aztán a tekintete visszacsapódik és az enyémre szegeződik. És abban a pillanatban, ahogy kapcsolódunk, a gyomrom teljesen összeszorul. Az arca feszes a láthatóan hihetetlen mennyiségű stressztől, és nem tűnik boldognak, hogy lát engem.

Ez csak egyetlen dolgot jelenthet, és tudom, hogy az életem elkezd a feje tetejére állni. A csodás estém Stephanie-val nem végződött jól.

Még erősebben szorítom a csípőjét, jobban felgyorsítom a tempót, és követem őt túl a peremen egy gyönyör olyan intenzív üvöltésével, hogy az akár vallásos élmény is lehetne.

A fenébe, ez intenzív volt.

– Ó, hűha – lihegi Stephanie, ahogy próbál levegőhöz jutni.

– Az év kibaszott alulértékelése – recsegem vissza, a torkom kiszáradt az iménti erőfeszítéstől.

Lazítok a fogásomon a csípőjén, és lassan kihúzódom a nedves melegségből, képtelen vagyok elfojtani a nyögést az érzéstől, ahogy hozzám simul. A szemeim a boldog farkamra szegeződnek, ahogy kicsúszik, és tudom, hogy nem bánnék egy újabb fordulót vele, mielőtt véget ér az este.

De aztán meglátom.

Az óvszer felhasadt a hímtagom oldalán, és az ondóm szivárog belőle.

– A szentségit – morgom, miközben kicsúszom belőle, és nézem, hogy még több ondóm folyik ki.

Stephanie kiegyenesedik, és lassan felém fordul, vad haját a füle mögé tűri. – Mi az?

Lassan felemelem a fejem és fintorgok, ahogy lehúzom az óvszert. – Elszakadt.

Igen, az az este nagyon kínosan ért véget. Egyikünk sem hibáztathatta a másikat, mivel elképesztő szexben volt részünk, így végül arról hablatyoltunk, milyen szar volt az óvszer. Volt egy elkerülhetetlen beszélgetésünk a nemi betegségekről, de mindketten biztosak voltunk abban, hogy tiszták vagyunk a korábbi óvszerhasználat és orvosi vizsgálatok alapján. Volt egy beszélgetés a terhességről is, és nem voltam boldog, amikor megtudtam, hogy az óvszer volt az egyetlen védekezési eszközünk aznap este. Stephanie azt mondta, hogy másnap reggel el tud menni egy orvoshoz, és szerez egy esemény utáni tablettát, ami olyan szintű megnyugvást adott nekem, amire nem kellett volna hagyatkoznom tekintve, hogy hogy néz rám.

Stephanie megáll egyhelyben, én pedig megyek tovább felé. Óvatosan figyel, és nincs kétségem afelől, hogy csak azért áll ma este ebben a bárban, mert engem keres.

Amint odaérek hozzá, megkérdezi:– Beszélhetnénk négyszemközt?

– Igen – krákogom.

Kurvára biztos vagyok abban, hogy nem akarok beszélgetni, és nem akarom meghallgatni, de nincs mód arra, hogy elkerüljem. Egyszerűen megfordul, és átnyomakszik a tömegen az ajtóhoz, kisétál. Követem, mintha az akasztófához vezetnének.

Odakint tömeg időzik, így Stephanie tovább sétál a parkolóba, egy kis ezüst, olcsó autó mellett áll meg. A motorháztetőnek dől, védekezően keresztbe teszi a karjait a mellkasán, és azt mondja:– Két napja próbállak elérni. Üzeneteket hagytam neked a ColdFury irodájában, hogy lépj velem kapcsolatba.

Megrázom a fejem. – Nem kaptam meg az üzeneteid, és valószínűleg soha nem kaptam volna meg, mert nem adják át az ilyesmit. Túl sok őrült rajongó próbál minket így elérni. Csak az ügynökömön keresztül juthattál volna el hozzám.

Megértően bólint, a hangja éles és hatékony. – Tudtam, hogy a csapat itt lóg a győzelmek után. Megkockáztattam, hogy itt lehetsz ma este.

Észreveszem, hogy ColdFury mez van rajta. Kicsi és otthonosan illik rá, és kék farmerrel és fekete magassarkú csizmával viseli. Kurvára lenyűgözően néz ki, de most tényleg nem tudom értékelni.

– Terhes vagyok – mondja olyan halk hangon, hogy majdnem nem hallom meg.

De mégis. Erre vártam. Nem lehetett más oka annak, hogy itt volt.

Pontosan négy hete van annak, hogy együtt voltunk, és hogy őszinte legyek, nem aggódtam amiatt, hogy terhes lett-e vagy sem. Egyszerűen csak figyelmen kívül hagytam a lehetőséget, és inkább az együtt töltött esténk emlékeire fókuszáltam a hihetetlen orgazmussal. Emellett, bevette az esemény utánit, ugye?

– Azt hittem, elmentél az orvoshoz… – kezdem kérdezni.

Felemeli a kezét. – Így volt. Rögtön másnap reggel, és megkaptam a receptet. De az nem százszázalékos hatékonyságú.

Kurvára nagyszerű. Úgy értem… Tudtam, hogy nem 100 százalékban hatásos, de nem voltam hajlandó belegondolni, hogy az a kis százaléknyi hatástalanság a seggembe harap.

– Mikor tudtad meg? – kérdezem, miközben mélyen a farmerom zsebébe süllyesztem a kezeim.

Elveszi a karjait a mellkasáról, és utánozza a mozdulatomat. – Nem jött meg a menzeszem. Így négy nappal ezelőtt vettem egy terhességi tesztet, ami a legkorábbi terhességet is kimutatja. Tegnapelőtt el tudtam menni az orvosomhoz egy vérvizsgálatra, és ő megerősítette.

Ó, Istenem. Ez rohadtul valóságos.

Az egész jóllétem és önfenntartási vágyam fellázad az ötlet ellen, hogy a nagyon közeli jövőben apa lehetek. Van egy elsöprő vágyam, hogy küzdjek ellene. Próbálom olyan természetes tónusban tartani a hangomat, ahogy lehet, de így is támadó, ahogy megkérdezem:– Biztos, hogy az enyém?

Stephanie rám néz. – Biztos.

De nem tudom elengedni. Talán nem vette figyelembe az összes lehetőséget. – Talán volt valaki más, akivel együtt voltál egy vagy két héttel előttem.

Ez észszerűnek tűnt számomra, mert Stephanie egy szexuális nő kevés gátlással, és nincs baja az egyéjszakás kalandokkal.

Stephanie kiveszi a kezeit a zsebeiből, ahogy eltolja magát a kocsijától. – Teljesen biztos vagyok. Már egy ideje nem voltam senkivel előtted.

Nem ismerem elég jól ezt a nőt ahhoz, hogy tudjam, ez igaz-e. Voltam már aljas kapcsolatban egy nővel, aki csak a pénzemre vágyott, szóval nem fogok hazudni és azt mondani, ez nem fordult meg a fejemben. Még mindig önvédelmi módban vagyok, amikor megkérdezem:– Akkor nem bánnál egy apasági tesztet?

A harag elillan az arcáról, és beletörődően sóhajt. – Jól van. Megkérdezem majd az orvosomat, hogy tudjuk megcsinálni.

Stephanie elfordul tőlem, és kinyitja a kocsija ajtaját. Csendben nézem, ahogy behajol, és valamiben kotorászik, ami láthatóan a táskája. Kivesz egy kis spirálfüzetet, kinyitja és lefirkant valamit.

Aztán kitépi, és eltolja a testét a kocsitól, az egyik karját felém nyújtja. – Itt a telefonszámom. Ha bármit tudni akarsz a terhességről, hívj fel. Az e-mail címem is rajta van. Az első időpontom a nőgyógyásznál nem lesz hamarabb a jövő hónapnál, szóval addig nem tudok neked információt adni az apasági tesztről. Keress fel, és majd elmondom, mit tudtam meg.

Vonakodva veszem át a papírt, ami most rám teszi azt a terhet, hogy tudomásul veszem-e az életem ezen új fordulatát.

– Igen, persze – mondom bénán.

Stephanie röviden bólint, és beszáll a kocsijába. Oldalra lépek, amikor beindítja a motort, és figyelem, ahogy elhajt, azon tűnődve, hogy a fenébe lett az életem ilyen rohadt komplikált.

– Bassza meg – ugatom leginkább senkinek, csak magamnak, amikor eltűnik a láthatárról. Kiveszem a tárcám a hátsózsebemből, és beleteszem az elérhetőségeit. Visszasétálok a Hoolihan’sbe, átnyomakszom a tömegen, és megkeresem Maxet.

Megfogom a könyökét, felé hajolok, és azt morgom.– Négyszemközt kell beszélnünk.

Mivel egész friss tapasztalatból tudom, hogy a legprivátabb hely a környéken a parkoló, kivezetem Maxet oda, ahol Stephanie parkolt.

Amikor megfordulok, Max tekintete tele van aggódással. Mindig közel álltunk egymáshoz, habár két év van köztünk. Mivel tudja, hogy az érzelmeim rám vannak írva, elég okos ahhoz, hogy kitalálja, ideges vagyok. A francba, valószínűleg a testbeszédemből meg tudja mondani, hogy nagy szarban vagyok.

Ezt igazolja, amikor kissé pánikoló hangon megkérdezi:– Mi a baj?

Oldalra döntöm a fejem, és egy pillanatig a tarkómat vakarom, tudván, nincs nagyszerű módja, hogy ezt kiteregessem. Így csak megteszem a lehető legegyszerűbben. – Emlékszel a nőre, akivel együtt voltam a természettudományi múzeumban tartott jótékonysági gála estéjén?

Max bólint. – Igen.

– Hááát– húzom el, egy pillanatig hezitálok, majd egyenesen kivágom. – Ő… uhm… terhes.

– Hűha – motyogja Max halkan. – Hogy történt?

– Mondjuk azt, hogy a gumi nem bírta az a fajta szexet, amit folytattunk – mondom maflán. – Kurvára elszakadt az oldalán. Azt mondta, bevette az esemény utáni tablettát, de az nyilvánvalóan nem tette a dolgát.

– Mit fogsz csinálni? – kérdezi Max tétován.

Ezt szeretem a bátyámban. Ő nem az a fajta, aki rögtön ugrik és kéretlen tanácsot ad. Ne érts félre, kapok majd tőle tanácsot, de tudni akarja, hogy merre tartok, hogy megfelelően tudja azokat alakítani.

Vállat vonok. – Nem csinálok semmit, amíg biztos nem vagyok abban, hogy az enyém.

– Van valami oka annak, hogy kételkedsz ebben?

– Semmi azon a tényen kívül, hogy ő ugyanúgy belement az egyéjszakás kalandba, mint én. Arra gondolok, hogy talán valaki mással volt, aki teherbe ejthette.

– És mégis közvetlenül hozzád fordult ezzel – mutat rá Max.

Igen, ezt már én is fontolóra vettem, és nem sok jót ígért nekem.

Nem vesződtem a válasszal Maxnek, mert az megerősítené a választ, amit az ösztönöm mond nekem.

Hogy én vagyok az apa.

És kurvára meg vagyok rémülve. Kimondottan rettegek.

Tudom, hogy igazi puncinak hangzok, amikor elmondom a bátyámnak az igazat. – Nem vagyok kész erre. Rohadtul huszonhét éves vagyok, és közel sem állok készen erre.

Max közelebb lép hozzám, és megnyugtatóan a vállamra teszi a kezét. Megszorítja, és egyenesen a szemembe néz. – Tudom, hogy most félned kell, és tudom, hogy azt hiszed, nem állsz készen erre. De kisöcsi, mi fel tudunk készíteni erre. Én és Jules a közeledben leszünk, és tudod, hogy nincs kétség afelől, hogy anya és apa ott lesz melletted, ahogy Malik és Simone is.

Ezt természetesen tudom. A családom egy kibaszott bomba. Míg Maxhez vagyok a legközelebb a jégkoronggal való kapcsolatunk miatt, még mindig nagyon közel állok a másik fivéremhez és a húgomhoz és a szüleimhez.

– Hogy hagyott itt téged? – kérdezi Max.

– Apasági tesztet kértem – mondom neki. – Nem hiszem, hogy boldoggá tette, de tudod, hogy a sok szarság miatt, amin Tiffanyval keresztülmentem, nem tehetek róla, de óvatos vagyok.

Max bólint. Jól tudja, hogy egyszer megpróbálkoztam a párkapcsolattal, és kiderült, hogy egy csomó őrültségbe csöppentem bele. Néhány hét kizárólagos randizás után, Tiffany megpróbált rávenni arra, hogy válasszam ki az eljegyzési gyűrűket. Ez rohadtul megrémített és otthagytam. Pár hétig továbbra is zaklatott, míg meg nem fenyegettem őt a rendőrséggel, hogy békén hagyjon. Nem vagyok olyan hülye, hogy azt higgyem, minden nő ilyen, de elég okos vagyok, hogy tudjam, meg van az esélye.

– Mit mond az ösztönöd? – kérdezi Max óvatosan.

Tisztán lemondó sóhajjal azt mondom neki:– Szerintem az enyém. Stephanie nem tűnik őrültnek, és ha ő úgy gondolja, én vagyok az apa, valószínűleg én vagyok.

Max vesz egy nagy levegőt és kifújja. – Oké, ezt tanácsolom. Azt hiszem, el kell fogadnod, hogy ez a dolog valószínűleg eldőlt. El kell döntened, milyen szerepet akarsz.

– Szerepet?

– Aktívan részt akarsz venni a gyerek életében, vagy csak gyerektartást akarsz fizetni?

Úgy nézek Maxre, mintha azt mondanám, egy idióta. – Komolyan, haver? Ismersz te engem egyáltalán?

Max nevet. – Részt fogsz venni. Ezt tudom, csak arra akartam rámutatni... vannak lehetőségeid.

– Kihagyom – mondom szárazon. Mert ha gyerekem lesz, még ha nem is vagyok felkészülve rá, teljesen részt fogok venni benne. Ez egy komoly dolog, és soha nem baszakodnék vele. A szüleim határozottan jobbnak neveltek.

– Akkor erőfeszítést kell tenned, hogy megismerd Stephanie-t. Ha meg akarjátok osztani a gyerekfelügyeletet, akkor valami bevált kommunikációs eszközt kell kialakítanotok.

Nem tetszik, de beismerem, hogy jó tanács. Míg Max romantikus és valószínűleg felajánlaná a házasságot a nőnek, akit teherbe ejtett, tudja, hogy az nem én vagyok. Sosem bújnék ki a gyerek iránti felelősség alól, de nem hiszem, hogy a házasság szükséges ahhoz, hogy felneveljünk egyet.

– És mindenképpen meg akarja tartani a gyereket? – kérdezi Max, ami miatt a gyomrom összeszorul a félelemtől.

– Erről nem beszéltünk – mondom pánikolva. – Azt mondta, hogy a jövő hónapban van időpontja az orvoshoz. Nem hiszed, hogy abortuszt csináltatna, ugye?

– Nem tudom, tesó – mondja Max együttérzően. – Ez egyáltalán lehetséges választás számodra?

Elmotyogok egy sor káromkodást, és tanácstalanul nézek a bátyámra. – Nem tudom, Max. Rohadtul nem tudom, mit csináljak.